A Pénzcentrum 2026. július 3.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Növekvő forgalomban emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 73 003,59 ponton zárt pénteken, 706,40 ponttal, 0,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
A részvénypiac forgalma a héten 41,27 milliárd forint volt az előző héten elért 38,93 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek. A BUX hétfőn és kedden gyengült, szerdán azonban már egy kis emelkedéssel zárt, csütörtökön a kedvező nemzetközi hangulat hatására erősödött, pénteken pedig főként a Mol jó teljesítményének köszönhetően ismét pluszban zárt.
Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában a Mol erősödésével kapcsolatban emlékeztetett: a cég megállapodott a kőolajszállítókkal és csővezeték-üzemeltetőkkel a kőolaj folyamatos szállításáról a Barátság kőolajvezetéken Oroszországból, Fehéroroszországon és Ukrajnán keresztül. A Mol csoport az Oroszországból érkező érintett kőolaj tulajdonjogát 2024. szeptember 9-i hatállyal a fehérorosz-ukrán határon veszi át.
Az összefoglalóban a Richter heti szereplésével kapcsolatban azt emelték ki: vételre ajánlja a Richter részvényeit az MBH Bank, amely megkezdte a gyógyszergyári részvények követését. A papír 12 havi célárfolyamot 13 105 forintban határozták meg, az ajánlásuk vétel. Az OTP árfolyamára kedvező hatással volt, hogy a bank újraindította a sajátrészvény-vásárlásokat. A társaság a szerdai kereskedésben 16 930 darab, csütörtökön 36 022 darab saját részvényt vásárolt.
A héten a vezető részvények közül az OTP árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben, 1,64 százalékkal, a papír 18 600 forinton zárt pénteken, 26,81 milliárd forintos heti forgalom mellett. A Richter 0,85 százalékkal erősödött. A részvény 10 690 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 5,19 milliárd forint volt. A Mol ára 0,61 százalékkal emelkedett a héten, pénteken 2660 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 5,67 milliárd forint volt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Magyar Telekom árfolyama 0,39 százalékot csökkenve 1022 forinton zárt pénteken, a részvény a héten 1,09 milliárd forintos forgalmat ért el. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6670,83 ponton zárt pénteken, ami 37,60 ponttal, 0,57 százalékkal magasabb az előző hetinél.
Brutális vagyonon ül a 100 leggazdagabb magyar: ennyi pénze van Mészáros Lőrincnek, Csányi Sándornak
Egy év alatt 14 százalékkal, 12 579 milliárd forintra nőtt a száz leggazdagabb magyar vagyona
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







