5 °C Budapest
Budapest, 2022. november 25.Felújításra vár az egykoron Alpár Ignác tervei alapján 1897 és 1907 között a Budapesti Áru- és Értéktõzsde számára épült Tõzsde palota épülete a Szabadság téren. Az épületben 40 év után után a Lenin Intézet, majd a Technika Háza mûködött. 1955-tõl lett a Magyar Televízió székháza 2009-ig. Az épületet 2006-ban megvásárolta a kanadai Tippin Corporation ingatlanfejlesztõ vállalat, akinek fõ profilja a világ különbözõ pontjain elhelyezkedõ mûemlék épületek felújítása. A tervek alapján luxusirodákat és kiskereskedelmi egységeket akarnak kialakítani benne.MTVA/Bizományosi: Balaton József ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Rendesen kilőtt a héten a hazai részvénypiac: ezek a papírok mentek most a legnagyobbat

MTI
2023. július 23. 18:04

Emelkedő forgalom mellett nőtt a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 53 404,17 ponton zárt pénteken, 1549,52 ponttal, 2,99 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac heti forgalma 56,15 milliárd forint volt az előző heti 49,09 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. Az Equilor Befektetési Zrt. heti kommentárja szerint a BÉT egész héten emelkedett: hétfőn és szerdán a Mol, csütörtökön az OTP, kedden és pénteken pedig a kedvező nemzetközi hangulat segítette a részvényindex erősödését.

A vezető részvények közül az olajpapír szerdán forgott utoljára osztalékszelvénnyel. A Mol részvényenként 354 forintos osztalékot fizetett, ami több mint 11 százalékos osztalékhozamot biztosított a szerdai (3190 forintos) záróárához képest. A Richter csütörtökön jelentette be, hogy 30 millió euróért megvett egy holland nőgyógyászatitermék-gyártó vállalatot, az akvizíció híre kissé segítette az emelkedést. Ezáltal csütörtökön a Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,63 százalékkal 8855 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

Pénteken a kedvező nemzetközi hangulatban erősödtek a részvényárfolyamok, a BUX már 11. napja emelkedett. A blue chipek közül a Mol és az OTP mutatott nagyobb emelkedést, utóbbi árfolyamában már nagyon közel járt a 13 ezer forintos szinthez, amely fontos akadályt jelenthet a további emelkedésre. Arra is emlékeztetnek, hogy előzetes megállapodást írt alá a Waberer's International Nyrt. a vasúti logisztikai szegmensben is működő Petrolsped Szállítmányozási Kft. 51 százalékos üzletrészének megszerzéséről.

A Waberer's a szerdán bejelentett akvizícióval jelentősen fejleszti vasúti logisztikai képességeit, összhangban meghirdetett stratégiájával, hogy diverzifikálja szolgáltatási portfólióját. A tranzakció lezárása 2023 utolsó negyedévében várható az átvilágítás sikeres teljesítése, valamint a versenyhatósági jóváhagyást követően. A Waberer's International Nyrt. részvényei szerdán 2070 forinton zártak, 2 százalékkal a keddi záróár felett.

A héten a vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 3,74 százalékkal az OTP erősödött, a papír 12 750 forinton zárt pénteken, 29,08 milliárd forintos heti forgalom mellett.

A Richter árfolyama 0,86 százalékkal emelkedett. A részvény 8825 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 8,38 milliárd forint volt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Magyar Telekom 1,79 százalékkal csökkent a héten, pénteken 412,5 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 431,76 millió forint volt.

A Mol jegyzése 6,98 százalékkal esett, a részvény a héten 16,40 milliárd forintos forgalmat ért el, pénteken 2880 forinton zárt

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3730,80 ponton zárt a héten, ami 72,33 ponttal, 1,98 százalékkal magasabb az előző hetinél.

(Címlapkép - Balaton József, MTI/MTVA)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. december 22. 18:14
Kiderült, mikor debütál az RTL új realityje, a Budapest Luxe, amely a Netflixen futó Making It in Ma...
MNB Intézet  |  2025. december 22. 16:07
A mesterséges intelligencia körüli hype áldozata lett az akadémiai integritás: egy szenzációsnak tűn...
Bankmonitor  |  2025. december 22. 13:45
Megjelent a jogszabály a 2026-os nyugdíjemelésről és a tizennegyedik havi nyugdíjról. De mégis mekko...
Holdblog  |  2025. december 22. 09:47
Móricz Dániel, a HOLD befektetési igazgatója szerint az év sztorija az, hogy a dollár - amely klassz...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 22. hétfő
Zénó
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 22. 19:29