13 °C Budapest
Stack coins and piggy bank on wooden background, pink piggy bank saving money for education study or investment concept

Így éld túl az inflációt és a rezsiemelést: 7+1 tipp, hogy ne legyen többé hó vége

2022. október 9. 12:55

Az elmúlt hónapokban mindenkinek elkezdett kevesebbet érni a pénze: az infláció hónapról hónapra egyre magasabb, miközben az energiaárak az egekbe ugrottak, ráadásul a forint is egyre gyengül. Ilyen helyzetben pedig különösen nehéz beosztanunk a pénzünket úgy, hogy ne nullára jöjjünk ki. Most összeszedtünk 7+1 tippet ahhoz, hogy a hó vége ne két nappal a fizetés után köszöntsön be.

Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor a hónap végén már számolgatni kell minden kiadásunkat, miközben azon gondolkodunk, hogy hova és mikor tűnt el a fizetésünk. Ráadásul most, amikor az éves infláció mértéke 25 éves csúcson van, miközben a forint soha nem volt ilyen gyenge ez szinte napról napra nagyobb kihívást jelent.

Éppen ezért most összeszedtünk a nerdwallet.com és a quickanddirtytips.com segítségével pár hasznos tippet ahhoz, hogy egy kis odafigyeléssel ne csak ne lépjük túl a havi keretünket, de félre is tudjunk tenni egy keveset.

Határozzunk meg egy költségkeretet

Hónapról hónapra hallhatjuk, hogy mennyi az éves infláció, vagy mennyivel drágultak egyes termékek, élelmiszerek. Azonban érdemes lehet először azt megnézni, hogy mi mennyivel költünk többet, mint tavaly ilyenkor. Ennek segítségével jobban tisztába kerülhetünk azzal, hogy a mindennapi életünkre mennyit is költünk pontosan.

Ha sikerült összeszednünk, hogy mire, mennyit költünk és kiszámoltuk, hogy mennyivel növekedtek a kiadásaink az elmúlt időszakban érdemes leülnünk és megterveznünk a költségvetésünket. Nem kell persze forintra pontosan vezetni minden kiadásunkat, de sokat segít abban, hogy követni tudjuk a kiadásainkat és rájöjjünk hol és min tudunk spórolni egy keveset.

Számoljuk össze először is az állandó kiadásainkat, mint a számlák, bérleti díj, törlesztőrészletek vagy az előfizetéseink. Ezzel megtudjuk, hogy mennyiből gazdálkodunk egy hónapban pontosan, ezután pedig érdemes meghatározni egy-egy összegkeretet a különböző kiadásokra.

Gondoljuk át, hogyan csökkenthetjük a kiadásainkat

Miután már tudjuk, hogy mire mennyit költünk könnyebben észrevehetjük, hogy hol tudjuk megfogni a kiadásainkat. Gondoljuk át, hogy tényleg érdemes-e hetente többször ételt házhoz rendelni és valóban szükséges-e több streaming szolgáltatóra előfizetnünk.

Érdemes átgondolni a nagyobb kiadásainkat is, mint a bérleti díj, vagy az autónk fenntartási költségei. Mérlegeljük, hogy valóban kihasználjuk-e az autónkat, vagy inkább pénzkidobás.

Automatizáljuk a megtakarításunkat

Miután összeállítottuk a költségvetési keretünket és tudjuk, hogy körülbelül a fizetésünk mekkora szeletét tudjuk félretenni ezt a folyamatot érdemes automatizálni. Tehát állítsuk be, hogy havonta egyszer egy adott összeg átkerüljön egy megtakarítási számlára. Így erőfeszítés nélkül spórolhatunk, hiszen, ha a fizetésnapon félre is rakjuk az összeget és kifizetjük a fix költéseinket rögtön látjuk, hogy mennyiből gazdálkodunk.

Sok banknál opció ma már az aprómegtakarítási funkció, ami szintén egy jó spórolási módszer lehet. Ilyenkor be tudjuk állítani, hogy a kártyás fizetéseink után az összeg egy bizonyos, általunk kiválasztott százalékát mindig tegye el egy megtakarítás zsebbe.

Legyen egy vésztartalékunk

Fontos ezeken felül, hogy létrehozzunk egy sürgősségi alapot, ami egyfajta biztonsági hálóként üzemel, hogy ha beüt a krach. Ideális esetben legalább három hónapnyi bevételt érdemes eltenni arra az esetre, ha bekövetkezne a legrosszabb forgatókönyv és elveszítenénk a munkánkat.

Hasznos lehet elsősorban erre félretenni, de akár különböző megtakarítási számlákat is nyithatunk, amik között elosztjuk a félretett pénzünket. Sok esetben azt is meg tudjuk határozni, hogy az adott megtakarítási számlára mennyi pénzt szeretnénk félretenni. Ha pedig elértük a célunkat – legyen szó a vésztartalékról, vagy a konyha felújítására szánt pénzről – egy új megtakarításba kezdhetünk.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Spórolj okosan

Hasznos dolog, hogy ha pénzünket félretesszük egy megtakarítási számlán, azonban még jobban árunk, ha befektetjük azt. Érdemes lehet nyitni egy úgynevezett garantált befektetési számlát, amire minden hónapban elutalunk egy adott összeget. Előnyük, hogy jobban kamatoznak, mintha egy szimpla megtakarítási számlára utalnánk a pénzünket, ezért cserébe viszont adott ideig (6 hónaptól akár 5 éven keresztül) nem férhetünk hozzá a pénzünkhöz, csak „büntetés” ellenében. Ezeket akkor érdemes használni, ha például 1-2 éven belül szeretnénk egy új autót venni, vagy felújítani az otthonunkat.

Ha viszont hosszabbtávú céljaink vannak, mint a nyugdíj, vagy akár a gyermekünknek akarunk félretenni, hogy felnőttként legyen egy indulótőkéje már jobban megéri egy nyugdíjmegtakarítási számlát nyitni, vagy hosszabb távra lekötni az összeget.

Ne hanyagoljuk el az adóságainkat

Miután sikerült félretennünk egy sürgősségi alapra érdemes elkezdeni rangsorolni a tartozásokat. Logikusan minél gyorsabban törlesztjük a hitelünket, annál több pénzt tudunk megtakarítani a kamatokon. Jó stratégia lehet az, ha a minimális törlesztőrészletet fizetjük be minden tartozásunk esetén, kivéve a legkisebb egyenleg esetében, ott amennyit tudunk. Ha sikerült visszafizetnünk, akkor pedig a következő legkisebb egyenleggel rendelkezőt törlesszük vissza a lehető legrövidebb idő alatt.

A másik lehetséges stratégia az, ha a minimális törlesztőrészletet fizetjük mindenütt, kivéve a legmagasabb kamattal rendelkezőt. Egészen addig, amíg ki nem fizetjük, ezután pedig – hasonlóan a fenti példához – el is kezdhetjük törleszteni a következő legmagasabb kamattal rendelkező hitelünket.

Figyeljünk oda továbbá, hogy ha van lehetőségünk választani – például a diákhitel esetében – akkor mindig a tőkét törlesszük, hiszen főleg egy változó kamatozású hitel esetében sokat spórolhatunk rajta.

Gondoljuk át, hogy mire van szükségünk

Mindenkivel előfordult már, hogy megvettünk valamit – amire talán szükségünk se volt úgy igazán – ami mindössze pár száz, vagy 1-2 ezer forintba került. Mondván, hogy ez nem nagy ügy. Azonban sok kicsi sokra megy, így ez a gondolkodásmód nem tesz jót hosszútávon, ha spórolni szeretnénk.

Ehelyett érdemes összehasonlítani a tárgy értékét a megtakarítási céljaink egy részével. Azaz mi mást vehetnénk meg ebből az összegből: egy finom elviteles ebédet, vagy esetleg egy lépéssel közelebb kerülhetünk a diákhitelünk kifizetéséhez? Éppen ezért érdemes végig gondolni, hogy ha például minden nap hazafele veszünk magunknak egy kis doboz kólát, akkor az már 2000 forint hetente, és 10000 forint havonta. Persze teljesen rendben van, ha továbbra is megvesszük magunknak a dobozos üdítőt, de érdemes minden költésünk előtt végig gondolni ezt, hiszen segít megelőzni az impulzusvásárlást.

Ne költsünk többet, mert jobban keresünk

Ahogyan haladunk előre az életben jó esetben a fizetésünk is növekedni fog. A nagyobb fizetés pedig könnyen arra sarkalhat minket, hogy többet is költsünk, hiszen úgy érezzük végre megengedhetjük magunknak.

Ez persze technikailag igaz is, de ez a gondolkodás könnyen megakadályozhatja, hogy félre tudjunk tenni minden hónapban. Éppen ezért gondoljuk át azt, hogy az adott költésre tényleg szükségünk van-e: kell-e a legújabb okostelefon, ha a tavalyi modell tökéletesen működik? Mindenképpen szükségünk van-e a drágább ágyneműre vagy egy újabb díszpárnára csak azért, mert megengedhetjük magunkat?

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem