19 °C Budapest

Ide rakják pénzüket a magyarok: brutális a gyarapodás

MTI
2021. március 9. 09:29

A kitartó állampapír-vásárlás, valamint a hazai részvények hozama csaknem százmilliárd forinttal gyarapította a háztartások értékpapír-vagyonát januárban - írja a Világgazdaság.

A gazdasági lap ismertette, hogy januárban tovább növelték értékpapír-vagyonukat a hazai háztartások, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss statisztikái szerint a különböző befektetési eszközökben lévő megtakarításaik összértéke 0,7 százalékkal, 14 104 milliárd forintra emelkedett, ez egyben újabb csúcs. A mintegy 97 milliárd forintos bővülés főként az év elején lekötött új megtakarításoknak köszönhető, a hozamokon ugyanis összességében szerény, egymilliárd forintos veszteséget ért el a lakosság.

A különböző eszközök közül ezúttal is az állampapírt részesítették előnyben, amelyből több mint 87 milliárd forintnyit vásároltak, a havi átértékelődések viszont 6,8 milliárd forinttal csökkentették az állampapír-vagyon értékét. A MÁP Plusszal és az inflációkövető Prémium Magyar Állampapírokkal fémjelzett hosszú lejáratú, forintban kibocsátott kötvényekből 95 milliárd forintnyit táraztak be, az egy évnél nem hosszabb lejáratú papírokból pedig közel 17 milliárd forintnyit váltottak vissza. A forint hosszabb ideje tartó, trendszerű gyengülése ellenére a devizában kibocsátott kötvények iránt továbbra is elenyésző, 3,9 milliárd forintnyi kereslet mutatkozott. Az említett mozgások következtében csaknem 1 százalékkal hízott a lakossági állampapír-vagyon, a háztartások a hónap végén már 9216 milliárd forinttal járultak hozzá az államadósság finanszírozásához.

Egyéb típusú - vállalati és hitelintézeti - kötvényekből félmilliárd forinttal kevesebbet, 66 milliárd forintnyit tartottak, az elenyésző, 150 milliós jelzáloglevél-állomány pedig nem változott érdemben. Három hónap szünet után ismét elkezdték vásárolni a hazai részvényeket a háztartások, igaz, az év első hónapjának 2,1 milliárd forintos értékesítési mérlege meglehetősen szerény. A kockázatvállalás ezúttal kifizetődött, a tőzsdei hozamok ugyanis bő 21 milliárd forinttal gyarapították a részvénypiaci befektetések értékét - olvasható a Világgazdaságban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 23. 12:16
November 27-én bíróság elé kerülhet 14 személy, köztük több ismert médiaszereplő és közéleti szerepl...
Holdblog  |  2026. szeptember 23. 10:00
A Volkswagen válsága nem áll meg a gyárkapuknál: a német autóipar megingása a futballpályákon is ére...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 22. 13:51
Az önállóságot nem egyszerre adjuk oda a gyerekeinknek. Először csak egyedül mennek le a boltba. Azt...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 23. szerda
Tekla
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?