12 °C Budapest

Égből pottyant támogatás: akár százezer forintot is spórolhatnak ezek a családok ősszel

MTI
2020. augusztus 21. 10:31 2 perc

Mintegy százezer forintot spórolhatnak meg a nagycsaládosok szeptemberben az ingyenes tankönyv és étkeztetés biztosításának, valamint az iskolakezdési hozzájárulásoknak köszönhetően - közölte a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) elnöke pénteken az M1-en. Király Nóra emlékeztetett: az ingyenestankönyv-program 2013-ban kezdődött. Akkor az első évfolyamosok kaptak ingyen tankönyvet, majd évről évre bővült a kör, így idén már minden gyermek ingyenesen jut hozzá a tankönyvekhez.

A kormány kiemelten kezeli a gyermekek étkeztetését is, ezért az iskolában a rászoruló gyerekek ingyen, a nagycsaládosok 50 százalékos kedvezménnyel étkezhetnek, az óvodában és bölcsődében pedig mindkét körnek ingyenes az étkeztetés - mondta.

Pénzre van szükséged? Keress szuperolcsó pénzügyi segítséget kalkulátorunkkal!

Hozzátette: ezek mellett nagy segítség a családoknak a családi pótlék előrehozása is.

Kevesen tudják, de a tavaly nyártól igényelhető bölcsődei támogatással is sokat megtakaríthat, aki helyhiány miatt nem tudja állami intézménybe íratni gyermekét, és emiatt magánbölcsibe kell adnia a kicsit. A támogatás akár 40 ezer forint is lehet havi szinten,és nagycsaládosnak sem kell lenni hozzá.

A nagy boltláncok is már készülnek az utolsó nagy rohamra az iskolakezdés előtt, és rengeteg akciót hirdettek meg augusztusra. Iskolatáskáktól kezdve, sportfelszerelésen át, akár komplett tanulósarok berendezéséig rengeteg terméket találhatnak meg most kedvezményesen a szülők a kínálatban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 8. 09:04