Már a nyáron illetékmentessé válhat a testvérek közti ajándékozás és öröklés

2020. június 6. 14:32

A jövőben nem kellene illetéket fizetni a testvérek közötti ajándékozás és öröklés után. Az illetékszabályok megváltoztatását indítványozó javaslat május végén került a törvényhozás elé, és az Országgyűlés támogatása esetén az új kedvezmény már nyáron életbe léphet.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatban kifejtette: több tízezer embernek kedvezhet az új szabály, az érintetteknél pedig évente négymilliárd forint maradhat. A legfontosabb részletszabály kimondja, hogy az illetékpasszus értelmében azok számítanak testvérnek, akiknek legalább egy közös szülője van. A mentesség az örökbe fogadott gyermekeknél is ezzel a megkötéssel érvényesülne.

Emlékeztetett, hogy egy 2010-es szabályváltozás óta szabadon, illeték nélkül mozoghat a vagyon az egyenes ági rokonok között, vagyis fizetési kötelezettség nélkül szállhatnak a családi értékek szülőről gyermekre, nagyszülőről unokára. Egy későbbi módosítás pedig a mentességet a házastársak ügyeire is kiterjesztette. Az eddigi kedvezményes szabályok évente nagyjából negyvenmilliárd forintot hagynak a családoknál.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 12. 17:04
Előző cikkünkben megmutattuk, hol húzódnak 2026-ban a kereseti tizedek határai. Most kiszámoltuk, ho...
iO Charts  |  2026. október 12. 10:01
Autóbefektetés: mítosz vagy valóság? Minden évben rengeteg hír jelenik meg az autóbefektetés témakör...
Holdblog  |  2026. október 10. 09:42
Highway to Hell. Főzöm szegény békát. Ötven celsius foknál már szemrehányóan néz rám. Ekkor leveszem...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 12. hétfő
Miksa
42. hét
Október 12.
Kolumbusz-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 12. 20:32