12 °C Budapest

Életbe lépett az akcióterv: így csökkenhetik az áramszámlát a magyar kisvállalkozások

MTI
2020. február 21. 17:04

Támogatást kaphat az államtól az a kis- és középvállalkozás (kkv), amely megújuló energiaforrásokba ruház be - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára. Kaderják Péter szerint ez azt jelenti, hogy az adott vállalkozásnak a fűtését például hőszivattyúval kell megoldania, esetleg az áramellátását napelemekkel kell biztosítania.

Ilyen támogatások a közelmúltban a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) álltak rendelkezésre, és ezt fogják folytatni, ennek keretében juthatnak anyagi forráshoz az érintett cégek - fűzte hozzá. A műsorban elhangzottak szerint 32 milliárd forint áll majd rendelkezésre, és - Kaderják Péter szerint - a közeljövőben meghirdetik a pályázatot.

Kitért arra is, jelenleg 1200-1300 megawattnyi áramkapacitás áll rendelkezésre Magyarországon, amely részben a háztetőkön elhelyezett napelemekből, részben pedig napelemes áramtermelő erőművekből származik. A megújuló áramtermelés aránya a villamos energia termelésében ma még csak 10 százalék körül van; ennek egy részét az úgynevezett biomassza tüzelésű erőművekben állítják elő - mondta, hozzátéve 2030-ra ezt az arányt 20-25 százalékra szeretnék bővíteni.

A napelemes rendszer rendkívül környezetbarát és egyre olcsóbb villamos energiát biztosít, ezért a felhasználás minden szegmensében támogatják, hogy elterjedjen Magyarországon - hangsúlyozta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 9. 13:55
A lakáshitelpiacot 2026 tavaszán két, teljesen eltérő élethelyzet választja ketté: egyfelől ott vann...
MEDIA1  |  2026. április 9. 10:47
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) szerin...
Holdblog  |  2026. április 9. 08:58
A BB Tengely, azaz a Baltikum-Balkán országainak gazdasági növekedési mintázatai. A gazdasági növeke...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?