26 °C Budapest

Még mindig nem takarít meg eleget a lakosság: változtat a kormányhivatal

MTI
2020. február 20. 21:04

Erősíteni kell a lakosság megtakarítási hajlandóságát és képességét - hangsúlyozta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az ÁSZ és az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület közös konferenciáján, Budapesten a számvevőszék csütörtöki tájékoztatása szerint.

A közlemény szerint Domokos László előadásában hangsúlyozta, óriási kockázat a személyi kölcsönök állományának drasztikus növekedése, ami adósságcsapdába sodorja a lakosságot, főként a hitelt felvevő legszegényebbeket. Meg kell tanítani az embereket arra, hogyan tegyék félre az első ezer forintot, hiszen a biztonság az egyik legnagyobb érték.

Az eseményen az Állami Számvevőszék megállapodást írt alá Budapest Főváros Kormányhivatalával, az együttműködés célja a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztése, a családok pénzügyi biztonságának erősítése. Az ÁSZ elnöke korábban Miskolcon, Debrecenben, Salgótarjánban és Kecskeméten írt alá megállapodást a megyei kormánymegbízottal, a következő hónapokban pedig további megyei kormányhivatalokkal indít együttműködést a számvevőszék.

Az ÁSZ emlékeztet arra, hogy az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület és a Szegedi Tudományegyetem a számvevőszékkel közösen 2011 óta végzi a középiskolások pénzügyi kultúrájának felmérését, a kutatás néhány éve kiterjed a felnőtt korosztály pénzügyi ismereteire, 2019-ben az általános iskolások pénzügyi ismereteit is megnézték. A kutatások eredményeit az Econventio Egyesület és partnerei minden évben konferencián értékelik.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. augusztus 13. 16:52
Sok szülőben megfordul a gondolat: ha már 18 éves kor körül el lehetne indítani a gyerek nyugdíjmegt...
Holdblog  |  2026. augusztus 13. 06:20
Miközben 2007-ben a régió lakosságának alig tizede vásárolt online, mára több mint kétharmaduk rende...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 13. csütörtök
Ipoly
33. hét
Augusztus 13.
A balkezesek világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?