Az ezüst ára pénteken 9%-kal emelkedett, új történelmi csúcsot elérve, amit a piaci hiány és a növekvő ipari kereslet is gerjeszt.
A Babakötvény továbbra is az egyik legmagasabb hozamú megtakarítási forma, az éves kamatszintje 5,8 százalékról 6,4 százalékra emelkedik februártól. Varga Miháky, pénzügyminiszter kiemelte: a kötvény népszerűségét jelzi, hogy az állománya januárban átlépte a 82 milliárd forintot, ami egy év alatt több mint 40 százalékos növekedést jelent.
Varga Mihály elmondta: a Babakötvény biztonságos, egyszerű és tartósan az egyik legmagasabb hozamú befektetési lehetőség azoknak, akik szeretnék megkönnyíteni a gyermekeik felnőtt életének megkezdését. Az adatok azt mutatják, egyre több szülő és hozzátartozó gondolja úgy, hogy érdemes Babakötvényt vásárolnia, tavaly közel 35 ezer kincstári Start-értékpapírszámlát nyitottak, így már több mint 200 ezer gyermek életkezdéséről gondoskodtak a családok.
Csak decemberben több mint 5 milliárd forint növekedést könyvelhetett el az Államadósság Kezelő Központ, tehát népszerű karácsonyi ajándéknak bizonyult a kötvény. Ha egy szülő a 42 500 forintos állami életkezdési támogatás mellé havi 5 ezer forintot fektet be a Babakötvénybe, akár több mint 2 millió forintot gyűjthet össze gyermeke 18 éves korára, hiszen
A kötvény kiemelkedően magas hozama annak köszönhető, hogy kamata minden évben az előző évi infláció plusz 3 százalék, így a reálhozam lényegesen magasabb, mint a legtöbb hasonló, a gyermek életkezdését támogató pénzpiaci megtakarítás. Varga Mihály megerősítette: a kormány legfontosabb célkitűzése a gyermekeket nevelő családok támogatása, amelynek a családvédelmi akcióterven, az otthonteremtési támogatáson és a családi adókedvezményen túl a Babakötvény is fontos része.
A Babakötvény a gyermek 18. életévének betöltése napjáig bármikor megvásárolható, és a befizetett összegnek megfelelő mennyiségű Babakötvényt a Magyar Államkincstár azonnal jóváírja az értékpapírszámlán. A számla felett kizárólag a gyermek rendelkezhet, a nagykorúvá válását követően a megtakarítást bármire felhasználhatja. A felvehető összeg adó-, járulék- és illetékmentes.
Rengeteg magyar fektette ide a pénzét: most látszik csak igazán, mekkora bukta lehet belőle 2026-ban
Az egyik magyarázat szerint a kriptokultúra nem volt hajlandó felnőni, és ez távol tartja a potenciális befektetőket.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








