22 °C Budapest

Fontos levelet kaphatsz a bankodtól: ne dobd ki, ez van benne

2020. január 31. 20:02

A mai napon még kiküldhetik a bankok a bankszámlákra vonatkozó éves díjkimutatást. Van olyan ügyfél, aki már megkapta, mennyiért bankolt tavaly az utolsó 5 hónapban. A következőkben emiatt megugorhat a bankváltók száma. Az alábbiakban mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.

A hazai pénzintézeteknek legkésőbb január 31-ig kell kiküldeniük az uniós pénzforgalmi szabályozásnak megfelelő díjkimutatás minden folyószámlával rendelkező ügyfélnek. Ebben az előző évre vonatkozó bankolási költségeket egyszerű és átlátható módon összegzi a bank. A most kiküldött levélben csak a tavalyi év utolsó 5 havi költsége szerepel - hívja fel a figyelmet közleményében a Bank360.

Hogyan kapják meg az ügyfelek a kimutatást?

A bankok azon a csatornán küldik a díjkimutatást, amelyen az ügyfél a számlakivonatot is kapja. Így aki postai úton kapja, az levélben számíthat a díjkimutatásra is a szálmakivonattal együtt. Azok, akik netbankot használnak, a felhasználói fiókon keresztül tölthetik le a díjkimutatást. A Bank360.hu tapasztalata szerint érdemes lehet a netbankot használó ügyfeleknek akár már most utánajárni, hogy megérkezett-e a kimutatásuk.

Mi szerepel a díjkimutatásban?

A díjkimutatás áttekintést ad a számlahasználattal kapcsolatban felszámított összes díjról. Az ügyfelek összesítve láthatják, hogy mennyibe került a számlavezetés, majd tételesen lebontva az egyes szolgáltatások költségeit (pl. számlavezetés, átutalás belföldön és külföldön, kártyahasználat, készpénzfelvétel). A kimutatás minden banknál ugyanolyan formátumú, eltérés a fejlécben és a csatolt üzenetben találhatunk a portál tapasztalata szerint.

Mire jó a díjkimutatás?

A díjkimutatás segítségével megismerhetik az ügyfelek, hogy pontosan mennyibe kerül évente a bankszámlájuk. Ezt ismerve a Pénzcentrum lakossági bankszámlakalkulátorával megnézhetjük, hogy ugyanilyen számlahasználat mellett van-e olyan bank, amelyik olcsóbb számlát kínál nekünk. Ha találunk olcsóbbat, érdemes egyszerűsített bankváltással számlát váltani és kevesebbet fizetni a bankszámláért. A szakportál arra számít, hogy a díjkimutatás segítségével egyre többen fognak számlavezető bankot cserélni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mit tehetünk, ha vitatjuk a díjkimutatásban leírtakat?

A portál azt tanácsolja, hogy legelőször tanulmányozzuk át a számlacsomagunkhoz tartozó díjak listáját, amely jellemzően a hirdetményben található. Ha az ott ismertetett díjak alapján is vitatjuk a kimutatásban szereplő összegeket, vegyük fel a bankkal a kapcsolatot online, telefonon, vagy személyesen a bankfiókban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?