6 °C Budapest

Elkapták a pofátlan tolvajokat: tízmilliókkal fosztották ki az áldozatokat

2016. március 31. 20:04

Több unokázós csalóbandát fülelt le a randőrség, volt olyan is köztük, akik tízmilliókat csaltak ki az áldozataiktól.

Az ország több településén ténykedő csalókat fogott el a rendőrség. A két, egymástól függetlenül működő bűnözői csoport idős sértettektől legalább 42 esetben úgynevezett unokázós módszerrel (azzal, hogy hozzátartozójuknak van szüksége sürgősen pénzre) csalt ki összesen csaknem 12,5 millió forintot - jelentette be a rendőrség. Országszerte egyébként 66 büntetőeljárást folytatnak ilyen ügyekben, és huszonhárman vannak előzetes letartóztatásban.

A sértettek átlagéletkora 75-80 év volt, és általában 200-300 ezer forintot csaltak ki tőlük. A módszer az volt, hogy felhívnak a telefonkönyvből kiválasztott embereket, és azt mondják, az önkormányzattól rendkívüli támogatást kapnak vagy egy szolgáltató nevében ígérnek nekik pluszpénzt, ajándékot. A beszélgetés alatt pedig feltérképezik, hogy a kiválasztottaknak egyedül élnek-e, vannak-e hozzátartozóik, unokáik.

A kiválasztott célszemélyt néhány nap múlva (gyakran este) felhívják, az unokájának adják ki magukat vagy azt mondják, az ő megbízásából telefonálnak, mert "nagy bajban van", és azonnal szüksége van készpénzre.

A kicsalt pénzt pedig a lehető leghamarabb át is veszik.

Országszerte jelenleg 66 büntetőeljárást folytatnak ilyen ügyekben, és 23-an vannak előzetes letartóztatásban. Leginkább a fővárosban és a Budapesthez közeli megyékben ténykedtek ilyen csalók.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ha valaki ilyen telefonhívást kap, próbálja meg kontrollálni a hívást, hívja vissza az unokát, esetleg előzetesen állapodjanak meg egy jelszóban, amivel azonosítani tudják, valóban az ő megbízásából telefonálnak-e.

Heves megyében január-februárban szaporodtak el az "unokázós" csalások, két elkövetőt azonosítottak, egy 38 éves gödöllői és egy 57 éves jászfényszarui férfit. Március 17-én Gödöllőn és Jászfényszarun házkutatást tartottak, és telefonokat, telefonkönyveket, térképeket foglaltak le, valamint az elkövetéshez használt járművet. Az előzetes letartóztatásban lévő férfiakat egyelőre 12 bűncselekménnyel gyanúsítják, amelyeket Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Pest, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megye településein követtek el.

Valószínűsíthető azonban, hogy még harmincat követtek el, amivel mintegy tízmillió forintnyi kárt okoztak.

A március elején elfogott, azóta már előzetes letartóztatásba helyezett 45 éves győri férfi és 29 éves győri nő 12 alkalommal csalt ki idős emberektől 200-800 ezer forint közötti összegeket, összesen 2,5 millió forintot Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyében. Harmadik társuk, egy 31 éves férfi - aki "strómanként" átvette a pénzt - szabadlábon védekezhet. A tíz helyszínen tartott házkutatásokon telefonokat, SIM-kártyákat foglaltak le. Nehezíti a bűncselekmények bizonyítását, hogy az idős sértettek gyakran nem tudják határozottan felismerni az elkövetőket.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. december 5. 15:55
Véget ért a Netflix, a Comcast és a Paramount között zajló licitháború: a Netflix pénteken közölte,...
MNB Intézet  |  2025. december 5. 09:56
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment...
Bankmonitor  |  2025. december 5. 09:55
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a ke...
ChikansPlanet  |  2025. december 5. 09:23
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer ha...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?