30 °C Budapest

Luxuskamat Karcagon: 20 milliárdos is lehet a kár

MTI
2015. április 19. 10:00

A Kun-Mediátor Kft. károsultjait képviselő ügyvéd szerint 5 és 20 milliárd forint között lehet a kár, attól függ, hogy végül hányan tesznek feljelentést, hányan jelentenek be hitelezői igényt az illegális pénzügyi tevékenységet végző cég ellen.

Dobrossy István az M1 aktuális csatornának szombat este azt mondta, sok karcagi ügyfélnél van olyan papír, amely azt rögzíti, megállapodtak, hogy mennyi időre köti le a pénzt a cégnél és mekkora kamatot fizet a vállalkozás.

Ezen felül, ha megnézik a cég bankszámlaforgalmát az elmúlt években, abból is kiderülhet sok információ - tette hozzá.

Az ügyvéd arról is beszélt, hogy tudomása szerint már Magyarországon van a Kun-Mediátor Kft. résztulajdonosa, Kemecsi László - aki a cég körözés alatt álló ügyvezetőjének, Dobrai Sándornénak a veje -, aki korábban, még külföldi tartózkodása közben jelezte, együtt fog működni a hatóságokkal.

A rendőrség kedden este tette közzé, hogy sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indítottak, miután a vállalkozás karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. fő tevékenységként utazási irodaként működött, utazásközvetítéssel foglalkozott, amely mellett pénzváltási tevékenységet is folytatott, de pénzügyi tevékenységre vonatkozó engedélye nem volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Magyar Nemzeti Bank jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indított a kft.-nél. A cég utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét pénteken visszavonta a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal.

Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ügyvezetőjét körözi a rendőrség.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. augusztus 8. 14:30
Augusztus 10-tól 2,89 százalékos kamat mellett kínálja az Otthon Start hitelt az UniCredit Bank, ez...
MEDIA1  |  2026. augusztus 7. 21:18
Váratlan pillanatokkal zárult a Partizán Elemző című műsorának legfrissebb, pénteki adása, melynek v...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
KonyhaKontrolling  |  2026. augusztus 7. 07:45
A közgazdaságtannak vannak olyan területei, amik elsőre felháborítóan hangzanak, de jobban megnézve...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 10. hétfő
Lőrinc
33. hét
Augusztus 10.
Lusta nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 10. 08:59