26 °C Budapest

Lakáskasza: ennyit tud félretenni egy átlag magyar család

2015. február 3. 14:05

Mintegy félmillió, fiatalokból vagy középkorúakból álló háztartás van ma Magyarországon, amely legalább egy lakásszámla nyitását tervezi - derül ki a Fundamenta friss piackutatásából. A szerződéskötést tervezők meglévő megtakarításaikon felül havonta átlagosan 11 700 forintot tennének félre lakáscéljaik megvalósítására.

A 4,1 millió magyarországi háztartásból 3 millió a fiatalokból vagy középkorúakból álló háztartások száma. Ez utóbbiból jelenleg mintegy félmillió rendelkezik lakástervekkel és konkrétan tervezi legalább egy lakásszámla nyitását - derül ki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. legújabb kutatásából. A pénzügyeit, különösen lakáscélú pénzügyeit előre tervező fiatal és középkorú lakosság gondolkodásában tehát markánsan jelen van az öngondoskodás.

Az 1000 fős reprezentatív mintán végzett kutatás szerint a teljes lakosság körében ugyancsak nőtt a lakáscélú megtakarítási hajlandóság, 2014-ben ugyanis már a megkérdezettek 42 százaléka volt nyitott a lakás-előtakarékossági konstrukció igénybevételére, míg 2013-ban ez az arány még 34 százalék volt a teljes lakosság körében.

Az adatok arról is tanúskodnak, hogy mindinkább erősödik a lakosság bizalma a lakástakarékok iránt, amelyek a gazdasági válság, majd az elhúzódó gazdasági nehézségek ellenére is stabil megtakarítási pontot, egyben biztonságos hitelfelvételi lehetőséget jelentenek a lakosság számára. Nem véletlen, hogy a lakás-előtakarékosság bekerült a köztudatba, a megkérdezettek 84 százaléka válaszolt úgy, hogy ismeri a konstrukciót.

A lakástakarék termék népszerű, jóllehet a lakosság-arányos piaci penetráció (azaz piaci lefedettség) - amely 12 százalék körül alakul (mivel a négy lakástakarék mintegy 1,2 millió szerződést kezel) - még alacsonyabb, mint a nyugati országokban, vagy akár Csehországban. E mellett azonban fontos mérőszám a háztartásokra vetített piaci lefedettség is. Az idei kutatásból kiderül, hogy mintegy 4,1 millió magyar háztartásból 740 ezer rendelkezik lakás-előtakarékossági szerződéssel, így a piaci lefedettség e tekintetben 18 százalékos. Vagyis átlagosan 1,6 lakás-előtakarékossági szerződést kötöttek a háztartások, ami annak köszönhető, hogy sok esetben két vagy három családtagra is nyitottak lakásszámlát.

Átlag 11 700 forint lakástakarékra

Apránként, de növekszik a lakosság megtakarítási képessége. A múlt évhez képest 48 százalékról 56 százalékra emelkedett azok aránya, akiknek meglévő megtakarításaikon felül módjukban áll további összegeket félretenni lakáscéljaik megvalósítására. A lakástervekkel rendelkező háztartások havonta, átlagosan 9 900 forintot képesek félretenni lakáscélra jelenlegi megtakarításaikon felül. Azon háztartások, amelyek nyitottak a lakás-előtakarékosságra, ennél is magasabb összeget, havonta mintegy 11 700 forintot tudnának félretenni. A növekvő megtakarítási képesség és a félretehető összeg együttesen a lakosság lassan javuló pénzügyi helyzetét tükrözik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Pénzügyi attitűd

A lakosság pénzügyi attitűdjének felmérésből kiderül, hogy a megkérdezettek 47 százaléka a megfontolt előre tervezők csoportjába tartozik, több évre előre tervez, akár kis összeget is félretesz.

26 százalék öngondoskodó, óvatos, de nem előre tervező, ez a típus nem bízik az állam gondoskodásában, nem akarja túllépni a kereteit, kockázatosnak tarja a hiteleket, de nem is gondolkodik hosszú távú megtakarításokban.

6 százalék kalkuláló, kockázatvállaló, megfontolt, a hitelekre leginkább nyitott, e mellett nyomon követi, hol segít az állam, s akár nagyobb kockázatot is vállal az előrejutásért, több évre előre tervez. 21 százalék bizonytalan, bevallásuk szerint nincs lehetőségük öngondoskodásra. A lakosság pénzügyi attitűdje összességében rávilágít, hogy a többség tudatosan gondolkodik pénzügyei felől, igyekszik megtakarításokat képezni, ami javítja a családok anyagi stabilitását.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 22. 13:49
Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke több, a média szempontjából kedvező szabályváltozást is be...
Holdblog  |  2026. május 22. 08:06
A NER gazdasági hálózatának összeomlása nem okozna válságot, a NER-es cégek amúgy sem képviselnek je...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?