7 °C Budapest

Nyugdíj: kinek emelik, kitől vesznek el?

Pénzcentrum
2013. július 31. 05:32 2 perc

Több, nyugdíjasokat érintő változásra is számítani kell a következő hetekben, hónapokban. Lesznek olyanok, akiktől megvonják a pótlékot, és olyanok is, akik 16 százalékos emelést kapnak. A Pénzcentrum.hu mutatja a részleteket.

Akiknek emelnek

A kormány múlt szerdai ülésén meghozott döntése értelmében emelkedik a kommunista diktatúra által meghurcoltak juttatása - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium csütörtökön.

Az 1945 és 1963 között törvénysértő módon elítéltek, az 1956-os forradalommal és szabadságharccal összefüggésben elítéltek, valamint a korábbi nyugdíjcsökkentés megszüntetéséről, továbbá az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedések hatálya alatt állt személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezéséről szóló kormányrendeletben meghatározott jogosultak juttatása az infláció mértékének megfelelően, a 2011-től megvalósult öregségi nyugdíjemelésekkel összhangban, összesen 16,2 százalékkal emelkedik. A megemelt juttatás a jogosultakat visszamenőlegesen 2013. január 1-jétől illeti meg.

Az egyes kárpótlással kapcsolatos kormányrendeletek módosítása alapján emelkedik a juttatása az 1951 és 1956 közötti időszakban politikai okból hátrányos megkülönböztetéssel járó katonai munkaszolgálatot teljesített személyeknek és a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékban részesülőknek is.

Új módszerrel vadásznak a magyar nyugdíjasok pénzére - KATTINTS!


És akiktől elvesznek

Augusztus 1-jétől megvonják a korábban kommunista nyugdíjpótlékban részesülők juttatásait. Az erről szóló határozatokat május 31-én kipostázták a 142 érintettnek. A vonatkozó juttatások összege 8-16 ezer forint havonta. Titkosszolgálati tevékenység miatt 112 személytől vonják meg csütörtöktől a pótlékot, egyéb jogcímeken pedig 30 embernél született ilyen döntés.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A jogszabály szerint a pótlékokat azoktól - illetve azok özvegyeitől - vonják meg, akik 1945 és 1949 között közreműködtek a demokratikus államberendezkedés felszámolásában; szerepet játszottak az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében vagy az azt követő megtorlásokban; 1948 és 1990. május 1. között titkosszolgálati tevékenységet folytattak.

Így bukhatsz tízezreket a családi adókedvezményen - KATTINTS!

Azok sem kapnak ilyen juttatást tovább, akik az 1948 és 1990. május 1. közötti időszakban betöltött állami vezetői tisztségük és az abban végzett tevékenységük, valamint a Magyar Kommunista Pártban, a Magyar Dolgozók Pártjában, a Magyar Szocialista Munkáspártban vagy a Kommunista Ifjúsági Szövetségben betöltött vezető tisztségük és az abban a tisztségben végzett tevékenységük miatt érdemtelenek a juttatásra.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?