14 °C Budapest

Menedék a pánik elől: milyen államkötvényt vehetek?

Pénzcentrum
2011. augusztus 12. 09:32

Ebben a hónapban háromféle inflációkövető államkötvényt is vásárolhatnak a heves részvénypiaci kilengésektől megrettenő kisbefektetők, ezek közül kettőnek az aktuális kamata azonban jóval alacsonyabb az eddig megszokottnál - írja a napi gazdaság.

Miközben a részvénypiaci pániktól és egy újabb pénzügyi válságtól hangos minden, sokan gondolkodnak el azon, hol lehet még egyáltalán biztonságos kikötőt találni. Annak ellenére, hogy az államok egy részének fizetőképességével kapcsolatban komoly aggályok merültek fel, továbbra is fontos alternatíva az államkötvény. Az utóbbi évek többnyire legnagyobb hozamú biztonságos befektetése nálunk a Prémium nevű inflációkövető lakossági államkötvény volt, kérdés, hogy a jövőben is az marad-e.

Az eddig kibocsátott Prémium-sorozatok éves kamatai közül a legalacsonyabb is kerek hét százalék volt, a különböző papírok kamata rendszerint meghaladta az akciós betétek és a fix kamatozású államkötvények hozadékát egyaránt. (Az első, persze már régen nem kapható sorozat most is évi 10,7 százalékot fial boldog tulajdonosainak.) A csütörtökön publikált 3,1 százalékos júliusi év/év inflációs ráta azonban a 2013/J jelzésű, tavaly nyáron kibocsátott papír kamatozását 7,0-ről már 6,1 százalékra vitte le. (Mindegyik szóban forgó kötvény három százalékpontot fizet az inflációs ráta felett, kivéve az elsőt, ahol ez a prémium hat százalék volt.)

Valamivel jobb a helyzet a 2014/I jelzésű új kötvénynél, amelynek forgalmazását csütörtökön kezdték meg a kincstári fiókokban. Ennek kamata a júniusi inflációhoz igazodik, amely 3,5 százalékos volt, futamideje pedig elődeinek többségéhez hasonlóan három év. Ha valaki most vásárolni akar, az tehát választhat egy durván kétéves, az első évben 6,1 százalékos, és egy hároméves, az elején 6,5 százalékos kamatozású papír között. A harmadik alternatíva a tavaly december elején ötéves futamidővel útjára indított, jelenleg még 7,2 százalékos kamatozású Prémium 2015/I, amelynek kamata azonban az − októberi − inflációs mutató csökkenésével szintén mérséklődhet december 8-tól.

Bizonytalanságot jelent természetesen az infláció alakulása is, a konkurens termékek árazásánál az esetleges jegybanki kamatváltoztatások és még rengeteg más tényező, de jelenleg úgy tűnik, más befektetési forma nem garantál pozitív reálkamatot a kisbefektetőknek. Akkor legalábbis nem, ha az adómentes tartós befektetési számlák kifutási idejét ki tudják várni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem