21 °C Budapest

Megszólalt Orbán nyugdíjügyben: ki kaphat kedvezményt?

2011. július 4. 17:02

A Szociális Konzultáció 2011 című kérdőív kitöltőinek mintegy 80 százaléka véli úgy, hogy a nyugdíjazásnál el kell ismerni a gyermeknevelést - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben. A Pénzcentrum.hu által indított szavazás tanúsága szerint ugyanakkor mindössze a válaszadók 58 százaléka vélekedik ugyanígy.

A mai napon Orbán Viktor ismertette a Szociális Konzultáció 2011 eredményeit. A miniszterelnök tájékoztatása szerint a szociális konzultáció keretében összesen 1 millió 140 ezer kérdőív érkezett vissza. Korábban a Pénzcentrum.hu is szavazásra buzdította olvasóit a konzultáció egyes pontjait illetően. A lapunkhoz beérkezett szavazatok és a miniszterelnök által közölt eredmények között azonban jelentős eltérés mutatkozik.

A Szociális Konzultáció 4. pontja

"Vannak, akik azt javasolják, hogy több nyugdíjat kapjanak azok, akik gyermeket vállaltak és neveltek föl, mert az is teljes értékű munkavégzés. Mások szerint éppen elég az, hogy a gyermekvállalás költségeit mostantól nem lehet megadóztatni. Ön mit gondol?" - tették fel a kérdést a kérdőív 4. pontjában.

Orbán Viktor közlése szerint a válaszolók 80 százaléka szerint a nyugdíjazásnál el kell ismerni a gyermeknevelést, legfőképpen azok esetében, akik emellett megfelelő idejű munkaviszonnyal is rendelkeznek.

A Pénzcentrum.hu-hoz beérkezett szavazatok azonban nem ezt a képet festik. A közel 6 ezer válaszoló többsége (46%) szerint csak azok kapjanak a gyermeknevelés elismeréseként több nyugdíjat, akik emellett megfelelő időtartamú munkaviszonnyal is rendelkeznek. Közel ugyanennyien (40%) vélik úgy, hogy a nyugdíjban nem kell honorálni a gyermekek nevelését.

A fenti grafikonon látható eredmények tanúsága szerint tehát lapunk olvasóinak mindössze az 58 százaléka véli úgy, hogy a nyugdíjazásnál el kell ismerni a gyermeknevelést, szemben a miniszterelnök által ismertetett eredménnyel (80%).

Szabics Zsolt a Portfolio.hu elemzője a Pénzcentrum.hu-nak korábban elmondta: a demográfiai átalakulás közepette felértékelődik a gyermekes családok szerepe, hiszen ők azok, akik egy vagy több gyermek vállalásával biztosítják a jövő járulékfizetőit. A nyugdíjrendszer szempontjából hatalmas jelentősége van mindennek, a szakértők közül ezért is többen javasolták azt, hogy akár a nyugdíjformulában is kedvezményeket kapjanak a gyermeket nevelő szülők - mondta az elemző. Ha a mai magyar nyugdíjrendszert megnézzük, akkor most is el van ismerve a gyermekneveléssel töltött idő, a nyugdíjat ugyanis szolgálati idő alapján állapítják meg, ebbe pedig beleszámít ez az idő is többek között.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az elemző elmondása szerint vannak olyan nyugdíjrendszerek, ahol el lehet ismerni a gyermekes családok többlet erőfeszítéseit magában a nyugdíjformulában is, azonban jellemzően ezek olyan rendszerek, amelyekben jól beazonosítható a járulékfizetők munkaerő-piaci státusza. Nálunk ez egyelőre nem áll rendelkezésre, azonban ha megvalósulnak a kormány tervei, akkor jövő év nyarára a technikai akadályok elhárulnak.

Elviekben semmi akadálya nem lenne, hogy egy egyéni számlás állami rendszerben a gyermekek után pótlólagos nyugdíjjogosultsághoz jussanak a szülők, azonban ennek költségei is vannak, amit fedezni kell. Ennek megfelelően csak megfelelő előkészítés, és modellszámítás után lehet egy ilyen változtatást bevezetni, ügyelve arra, hogy az ösztönzőrendszerek konzisztensek legyenek - mondta Szabics Zsolt.

Ebéd lesz a konzultációs levelekből
Több mint másfélmillió darab, csaknem 15 tonnányi megválaszolatlan szociális konzultációs kérdőívet adtak le az állampolgárok a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének felhívására. A vegyészek és a csatlakozott szakszervezetek, civil csoportok, magánemberek, egész települések, valamint önként jelentkezett pártok hetekig gyűjtötték a kérdőíveket azoktól, akik nem kívánták visszaküldeni a kormánynak. A bezúzott levelekért 320 ezer forintot fizetett a hulladékhasznosító. Az összegyűlt pénzből az éhező gyerekeket támogatja a vegyipari szakszervezet. Az összegből legalább ezer tál, szerényebb ebédet lehet venni.


Majdnem mindenki munkát adna segély helyett

Orbán Viktor tájékoztatása szerint a válaszadók 91 százaléka támogatta a védett kor bevezetését; 97 százalékuk értett egyet azzal, hogy az állam segélyezés helyett munkalehetőséggel segítse a munkanélkülieket; és 89 százalékos volt az egyetértés abban, hogy az oktatási rendszernek elsősorban a munkakereslethez kell igazodnia - közölte, majd úgy folytatta: 85 százalékos a támogatása annak a javaslatnak, hogy aki valamilyen segélyre szorul, az azt csak részben kapja meg pénzben, részben pedig alapvető szükségleti cikk formájában.

Devizahitel-kérdésben megosztott a magyar

A lakáscélú devizahitelek újbóli engedélyezésének kérdésében oszlottak meg leginkább az emberek válaszai - mondta Orbán Viktor, hozzátéve: ennek kezelése számos feladatot ad majd a kormánynak és a parlamentnek.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem