Naomi Osaka élesen bírálta Jelena Ostapenko Taylor Townsendre tett megjegyzéseit a US Openen.
Verekedésbe torkollott a készpénzfelvétel az egyik dunaújvárosi nagyáruház parkolójában található ATM-nél a napokban. A bankjegykiadó automatánál várakozó sort két férfi megelőzte, majd amikor egy sorban álló ezt szóvá tette, megütötték és a kocsijába is belerúgtak - írja a police.hu.
A garázdaságról értesítették a rendőrséget, akik a bejelentést követően azonnal a helyszínre vonultak. Ott kiderült, hogy egy felnőtt korú és egy fiatalkorú személy került szóváltásba a bejelentővel, ami tettlegességig fajult.
A bejelentő a parkolóban lévő ATM-ből akart készpénzt felvenni, ezért beállt a sorba, ami az automata előtt állt. Nem sokkal később egy férfi és egy fiú is az automatához lépett, de tülekedve a sor elé állt.
Amikor ezt szóvá tette a bejelentő férfi, akkor az idősebbik arcon ütötte, míg fiatalabbik társa a bejelentő gépkocsijának bal első ajtajába belerúgott, ami emiatt behorpadt. Az autóban 30 ezer forintos kár keletkezett. A sértett a bűncselekmény során könnyen sérült.
A járőrök elfogták a két garázda személyt, majd előállították őket a helyi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







