18 °C Budapest

Tovább nőtt júniusban a GKI konjunktúraindexe

2010. június 21. 07:32

Júniusban folytatódott a GKI-konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értékének immár több mint egy éve tartó emelkedése. A GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint ez a fogyasztói bizalmi index látványos emelkedésének következménye, az üzleti bizalmi index ugyanis kissé csökkent. (A felmérésre a lakosság körében még a június elejei árfolyamzuhanás előtt, az üzleti szférában viszont jellemzően ezt követően került sor.)

Az üzleti várakozások a szolgáltatások kivételével minden ágazatban romlottak valamelyest, de így is kedvezőbbek voltak az áprilisinál. Az iparban leginkább a termelési kilátások megítélése lett kedvezőtlenebb, mégpedig elsősorban a kisvállalatoknál. Az építőiparban érezhetően javult az előző három hónap termelési színvonalának illetve kissé a rendelésállományoknak a megítélése, ugyanakkor romlott a foglalkoztatási szándék.

A kereskedelemben a legnagyobb változás a készletszint növekedésében következett be, de jelentősen romlottak a rendelésállományra vonatkozó várakozások, miközben javult az eladási pozíció megítélése. A szolgáltató cégeknél kedvezőbb lett az üzletmenet megítélése, miközben a közeljövőre vonatkozó forgalmi várakozások nem változtak.

A foglalkoztatási szándék az iparban és az építőiparban romlott, a kereskedelemben nem változott, a szolgáltatások körében viszont jóval kedvezőbb lett. A lakosság munkanélküliségtől való félelme jelentősen csökkent. Az ipari és építőipari cégek jellemzően nem terveztek árváltoztatást, de az árcsökkenésre készülők köre kissé csökkent.

A kereskedelemben és a szolgáltatók körében viszont az áremelésre törekvők aránya emelkedett minimálisan, miközben az előbbieknél a tervezett áremelés mértéke szerényebb lett. Enyhült a fogyasztók inflációs várakozása. Miközben idén eddig jellemzően javult a magyar gazdaság kilátásainak megítélése, júniusban a kereskedelemben kivételével minden ágazatban kissé romlott, a fogyasztóké viszont kedvezőbb lett.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A GKI konjunktúra-index és összetevői, 1996-2010 (Forrás: GKI felmérései)

A GKI fogyasztói bizalmi index értéke a 2009. áprilisi mélypont után markáns növekedésnek indult. Ez a megfelelt az európai tendenciáknak, az elmúlt hónapokban azonban az EU-ban már stagnálás, enyhe romlás volt tapasztalható, miközben Magyarországon - minden bizonnyal a parlamenti választásokkal is összefüggésben - még gyorsult is a mutató emelkedése, mely több mint négy éve nem volt ilyen magas.

Júniusban számottevően pozitívabb lett a lakosság saját pénzügyi helyzetére és megtakarítási képességére vonatkozó várakozása. Miközben júniusban lényegében nem változott a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási lehetőségének megítélése, a jövőre vonatkozó várakozás érezhetően javult.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 08:57
2026 második negyedévében csökkent a hazai bankautomaták száma annak ellenére, hogy a bankokat jogsz...
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 25. 08:00
A városi zöldterület önmagában nem egyenlő az élőhellyel. A kutatások egyre inkább azt mutatják, hog...
KonyhaKontrolling  |  2026. szeptember 25. 07:40
Már sokat írtam arról, hogy a megtakarítási egységgel egybekötött biztosítás nem jó konstrukció. Leg...
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 07:07
Hont András reagált a Media1 cikkére, amely Perintfalvi Rita közlése alapján arról számolt be, hogy...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?