Indoklás nélküli kirúgás várhat a köztisztviselőkre

Pénzcentrum
2010. június 8. 09:17 1 perc

Ma szavaz a parlament a kormánytisztviselőkről szóló törvényről. Ha az államfő aláírja azt, legkésőbb augusztus elsejétől be sem tehetik a lábukat korábbi munkahelyükre az indoklás nélkül kirúgott köztisztviselők -írja a Népszava.

A törvényjavaslat szerint a központi közigazgatásban dolgozó köztisztviselők a jövőben kormánytisztviselők lesznek, akiket munkáltatójuk indoklás nélkül, 2 hónap felmentési idő után elbocsáthat. A szakszervezetek és a szocialisták Sólyom Lászlóban bíznak, ha az államfő alkotmányos normakontrollt kér, a törvény kihirdetése elmarad.

Ellenkező esetben az elbocsátásban érintetteknek június végén vagy július elsején már a kezében lehet az indoklás nélküli felmentés. Ez számukra azt jelenti, hogy a két hónap felmondási időből egy hónapot kötelező dolgozniuk, a következő harminc napban nem kell felvenniük a munkát, vagyis augusztus 1-én már be sem tehetik a lábukat korábbi munkahelyükre.

A végkielégítésüket is csak a jogviszony letelte után következő 31. napon kapják meg, ami több hónap is lehet, a kifizetése átnyúlhat akár a következő évre. Aki pedig közben talál munkát talál, elesik ettől a pénztől.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?