22 °C Budapest

Halasztaná a PM a bankok jutalékkorlátozását

Pénzcentrum
2010. február 9. 09:17

Halasztaná az interchange-díjat maximalizáló törvényi szabályok hatálybalépését a Pénzügyminisztérium. Erre a lépésre ebben a parlamenti ciklusban már csak egyetlen esélye - a február 15-i ülés - maradt a minisztériumnak - írja a Napi Gazdaság.

Mint arról már a Pénzcentrum is beszámolt múlt év decemberében, az Országgyűlés elé került egy pénzügyminisztériumi törvénymódosítás, mely többek között a bankok által kiszabott interchange-díjat is korlátozta volna. A módosítás a jutalékszintet a piacon korábban kialakult 1-1,2% helyett 0,3-0,8%-ban maximálta volna.

Korábban: Veres módosítójával sújtottak le a banki jutalékokra a képviselők

Mi is az interchange-díj?
Az interchange-díj a kártyás fizetések után a kártyakibocsátó banknak járó jutalék.

A minisztérium eredeti elképzeléseibe azonban hiba csúszott. Két honatya (Veres János volt pénzügyminiszter és Kovács Tibor szocialista képviselő) egy zárószavazás előtti módosítót csatolt a törvénymódosításhoz, amelynek elfogadása esetén a törvénymódosítás jelentősen szigorodott volna. Az országgyűlés végül 178 "igen" vokssal megszavazta a zárószavazás előtti módosítót, és egy kicsivel később az egész törvénymódosítási csomagot is elfogadták a képviselők.

A március elsején hatályba lépő törvénymódosítás szerint a debit kártyás fizetések után a bankok mindössze 0,3% interchange-díjat róhatnak ki, de tranzakciónként maximum 100 forintot. Ez azt jelenti, hogy például egy 100.000 forintos tranzakció után eddig 1000-1200 forint jutalékbevétele volt a kártyakibocsátó banknak, március 1-je után azonban ez a díj - debit kártyás fizetés esetén - mindössze 100 forint lesz, hacsak a PM-nek nem sikerül elérnie a szabályok életbelépésének elhalasztását.

A bankok álláspontja szerint ez a bevételszint nem fedezi a kártyakibocsátással és a rendszerüzemeltetéssel járó költségeiket. Több kisebb bank máris a kártyapiacról történő kivonulással fenyeget a törvény életbelépése esetén - írja a lap, és hozzáteszi, hogy a VISA és MasterCard is Alkotmánybíróságon támadja meg a szabályozást.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az interchange-díj mellett a pénzintézeteknek az új törvényi szabályozás utolsó pontja sem tetszik. Az 5. bekezdés szerint ugyanis a (kártya elfogadó) "POS terminálok használatáért felszámítható díj maximuma a forgalom értékének legfeljebb 2 százaléka lehet". A meglehetősen szűkszavú fogalmazás nem tesz jót a törvény értelmezhetőségének. Kérdés például, hogy a felmerülő fix költségeket telepítési, karbantartási díj címén a tranzakciós díjon felül fel lehet-e számítani vagy sem.

Korábban:
Felzúdultak a bankok az új jutalékszabályok ellen

A bankok arra hívják fel a figyelmet, hogy a kisebb forgalmú üzlethelyiségekben 2%-os jutalékért már nem éri meg majd POS terminálokat fenntartani március 1-je után, így ezekből a boltokból eltűnhetnek a kártyaelfogadó gépek, és a fizetési lehetőség kizárólag a készpénzre korlátozódhat.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. július 10. 21:14
A júliusi Top 10 első helyezettje. Minél többet nézem, annál jobban tetszik.CégismertetőAz Accenture...
MEDIA1  |  2026. július 10. 19:21
Szeleczky Ádám médiaszakember, műsorvezető és producer lett a Duna csatornaigazgatója. Emellett krea...
KonyhaKontrolling  |  2026. július 10. 07:45
Az egyik pénzügyekkel (és befektetésekkel) foglalkozó Facebook csoportban megjelent egy írás, miszer...
Bankmonitor  |  2026. július 10. 07:19
Márton 44 éves, kétgyerekes családapa, aki mindig arra készült, hogy egy autóbaleset vagy egy munkah...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 12. vasárnap
Izabella, Dalma
28. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 11. 19:19