17 °C Budapest

Elképesztő magyar csúcsnyugdíjak: akik nem imádkozva várják a postást!

Pénzcentrum
2009. május 4. 05:55

Havi félmillió felett a rekorder Mint arról korábban beszámoltunk hazánkban minden huszadik nyugdíjas havi ellátási összege meghaladja a 150 ezer forintot. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy mekkorák a magyarországi csúcsnyugdíjak, hányan részesülnek kivételesen magas havi ellátásban.

Az öregségi nyugdíj összegét az elismert szolgálati idő és a figyelembe vehető havi átlagkereset alapján kell megállapítani. A kiugróan magas összegű nyugdíjak szinte minden esetben messze az öregségi nyugdíjkorhatár fölött, általában 70-80 évesen igénybe vett öregségi nyugdíjak.

Az érintett személyek korhatáron túl is sokáig dolgoztak, ennek megfelelően összességében igen hosszú, legtöbbször 50 évnél több, tiszteletre méltó szolgálati időt értek el - közölte szerkesztőségünkkel az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság szakértője.

Amint az a táblázat is mutatja, 150 ezer forint feletti ellátásban összesen közel 151 ezer nyugdíjas részesült januárban. 300 ezer feletti ellátást 616-an kaptak, a négyszázezer feletti nyugdíj pedig 73 honfitársunk kiváltsága. Félmillió forint feletti ellátásban mindössze hatan részesültek.

Korábban: Mennyiből él ma egy nyugdíjas Magyarországon? Elgondolkodtató számok!

Az ilyen esetekben az úgynevezett nyugdíjskála már a nyugdíjalap 95-100 %-ában határozza meg az induló nyugdíj összegét, vagyis a nyugdíj eleve eléri vagy megközelíti a beszámított keresetek személyi jövedelemadóval csökkentett színvonalát. Kiugróan magas összegűvé azonban ezeket a nyugdíjakat az teszi, hogy a törvény nyugdíjtöbbletet (bónuszt) biztosít minden olyan esetben, amikor a biztosított a nyugdíjának megállapíttatása nélkül tovább dolgozik, szolgálati időt szerez.

A bónusz mértéke az illetőre vonatkozó korhatár fölötti minden munkában töltött (és járulékfizetéssel megalapozott) hónap után az egyébként járó nyugdíj 0,5 %-a (vagyis évi 6 %-a). A legnagyobb összegű magyar nyugdíjak esetében ez a korhatár fölötti időszak elérheti, sőt meg is haladhatja a 15-20 évet, tehát a bónusz mértéke 100 % fölötti is lehet (van rá példa, hogy 130 % feletti).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ennek megfelelően az egyébként járó nyugdíj összegét megduplázza, vagy még ennél is nagyobb mértékben növeli. Természetesen a legnagyobb nyugdíjak esetében a nyugdíj összege a bónusz nélkül is magas az igen hosszú szolgálati idő és a beszámított, általában magas átlagkereset miatt, de a bónusz nélkül nem keletkezne kiugróan magas összegű nyugdíj.

A kiugróan magas nyugdíjak ára tehát az igen magas életkorban történő nyugdíjba-vonulás, vagyis az aktív életszakasz, a munkavégzés, a járulékfizetés és a szolgálati idő-szerzés erős megnyújtása, ennek megfelelően a nyugdíjas életszakasz várható lerövidülése.

Korábban: Erre mikor csapnak le a bankok? Tálcán kínálunk 1,75 millió nyugdíjast!

Minimálbér, volarizáció, degresszió, egyéb tényezők

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 27. 16:05