QUANTIS Investment Management Zrt. néven befektetési alapkezelő vállalatot alapít a BROKERNET Csoport. Az alapkezelő vezérigazgatója Sárándi Ákos, befektetési vezetője Rebák Attila lesz. A szakemberek a Credit Suisse Asset Management budapesti irodájából csatlakoznak a BROKERNET Csoporthoz.
A megalapításra kerülő alapkezelő elsősorban a befektetési alapok kiválasztásra fog fókuszálni és saját "alapok alapja" konstrukcióban teszi azokat elérhetővé az intézményi és lakossági befektetők számára. A BROKERNET Csoport ezzel a lépéssel hosszú távon biztosítani szeretné, hogy ügyfelei megtakarításai mögött a nemzetközi pénzpiacokon elérhető legjobb konstrukciók álljanak, mindezt úgy, hogy Európa egyik legnagyobb független pénzügyi csoportjaként vásárol a nemzetközi pénzpiacokon. A QUANTIS Investment Management Zrt. cégbírósági bejegyzése megtörtént, működését a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének engedélyét követően várhatóan 2008. őszén kezdi meg.
Kostevc Péter a BROKERNET Holding Zrt. elnöke a QUANTIS Zrt. megalapítása kapcsán elmondta: "Régóta dédelgetett álmunk válik most valóra alapkezelő vállalatunk elindításával. Egy olyan befektetési alapkezelőt hozunk létre, amely a BROKERNET nemzetközi szinten is kiemelkedő és elismert minőségi normái alapján szolgálja a magyar lakosság egyedi befektetési igényeit.
Hatezer független pénzügyi tanácsadónk napi kapcsolatban áll ügyfeleinkkel, így pontos információval rendelkezünk a hazai lakosság befektetési alapokba történő közvetlen invesztíciós igényéről. A QUANTIS a világ pénzügyi kínálatából választva a legjobb alapokat teszi elérhetővé a magyar befektetőknek, mindehhez függetlenségünket, nemzetközi tapasztalatunkat és szakértelmünket, valamint az ügyfélportfóliók hosszú távú aktív gondozását is biztosítjuk."
"A BROKERNET a megalakulása óta eltelt időszakban több mint 100 milliárd forintnak megfelelő befektetést közvetített különböző biztosítótársaságok számára. Az alapkezelő megalapításával a csoporton belül egy olyan kompetencia center kerül kialakításra, amely biztosítja a BROKERNET Csoport által közvetve kezelt több mint 100 milliárd forintnyi vagyon megfelelő termékekbe történő befektetését és maximalizálja a csoport függetlenségében rejlő potenciált." - kommentálta a cég alapítását Gecser Ottó a BROKERNET Holding Zrt. vezérigazgató-helyettese.
Az alapkezelő megalapítására Sárándi Ákos és Rebák Attila személyében a BROKERNET olyan nemzetközi minősítéssel és szakértelemmel rendelkező vezetőket nyert meg, akiknek az a feladata, hogy előkészítsék a cég működésének megkezdését, beillesszék azt a Holding oktatási- és értékesítési rendszerébe, valamint hosszútávon menedzseljék annak teljeskörű működését.
"Kelet-Európában egyedülálló, de a fejlett piacokon elterjedt multi manager megoldást fogunk megvalósítani, mely azt jelenti, hogy az "alapok alapja" konstrukcióinkba kizárólag az általunk legjobbnak tartott portfolió menedzserek alapjai kerülhetnek be. A kiválasztási folyamat során a quantitative módszereken túl a legnagyobb hangsúlyt a qualitative vizsgálatra helyezzük majd, mely többek között magában foglalja a közvetlen interjút a portfolió menedzserekkel, legyenek azok a világ bármelyik tőkepiaci központjában.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Rebák Attila befektetetési vezetőt befektetetési döntéseinek meghozatalában a legmodernebb optimalizáló és kockázatkezelő szoftverek fogják segíteni a saját fejlesztésű rendszereken kívül" - tette hozzá Sárándi Ákos az alapkezelő létrehozásával és annak jövőbeni irányításával megbízott vezérigazgató.
Sárándi Ákos közgazdász, a BROKERNET Holding Zrt-hez történt csatlakozása előtt több mint öt évet dolgozott a Credit Suisse Asset Management budapesti irodájában, mint az Európai értékesítési csapat Magyarországért felelős értékesítési és marketing vezetője, egyben igazgatósági tagja. Rebák Attila közgazdász, több mint három évet töltött el a Credit Suisse Asset Management budapesti irodájában, mint befektetési vezető.
Az EFFAS képesítés mellett az egyik legmagasabb szintű befektetetés elemzői vizsgával, a Chartered Financial Analyst vizsgával rendelkezik, Magyarországon elsőként szerezte meg a Professional Risk Manager diplomát, jelenleg pedig a Chartered Alternative Investment Analyst Association CAIA vizsgájának második moduljára készül.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







