13 °C Budapest

Az utolsó pillanatok ketyegnek - most kell akciós betétet lekötni!

Pénzcentrum
2007. április 24. 12:00

A nyári nyaralásra készülőknek örömet okoz az egyre erősödő forint, amely jó lehetőséget teremt az utazás költségeinek fedezéséhez szükséges deviza kedvezményes feltételek mellett való megszerzéséhez. A devizahitellel rendelkezők és a nyaralók szempontjából pozitív változások azonban nem feltétlenül kedveznek a betételhelyezőknek, az elemzők szerint ugyanis a forint sávon belül tartása magával hozhatja a jegybanki alapkamat és annak hatására a betéti kamatok csökkentését.

Az elemzők szerint ezért érdemes még most lépni, amennyiben forintban szeretnénk lekötni megtakarításainkat és kihasználni a jelenlegi kamatfeltételek melletti akciók talán utolsó hullámát. Ez teszi szokásos akciós betétkörképünket még aktuálisabbá. Lássuk, mit kaphatunk a forintjainkért cserébe!


A február 27-én megjelent utolsó körképünk óta az Erste és az Inter-Európa Bank újonnan feliratkozott az akciós betétet kínáló kereskedelmi bankok listájára. A kör ezzel 10 szereplősre bővült: jelenleg az előbb említett két pénzintézeten kívül a Budapest Bank, a CIB, a Citibank, a K&H, az MKB, az OTP, a Raiffeisen és az UniCredit Bank nyújt akciós kamatok igénybevétele mellett betételhelyezési lehetőséget.


Itt kell megjegyeznünk, hogy mindazoknak, akiknek a későbbiekben az IEB vagy az OTP Bank ajánlata nyerné meg tetszését, sürgősen a tettek mezejére kell lépniük, mert akció április 27-ig érvényes.


Gyűjtésünket 2007. április 23-án a bankok honlapjai alapján végeztük, az ajánlatok összehasonlítására az egységesített betéti kamatlábmutatót (EBKM-et) alkalmaztuk.


Egyre jobban szétszóródnak a kamatok


Az alábbi táblázatban foglaltuk össze a kereskedelmi bankok által ajánlott akciós betéti konstrukciókra jellemző alaptulajdonságokat, tehát a futamidőt, a minimálisan, illetve a maximálisan elhelyezhető összeget és az összehasonlítás alapjául szolgáló EBKM-et.


 

A korábbiakban jellemző 1-2 hónapos futamidőkkel szemben az utóbbi két hónapban megszaporodtak a 4 hónapra, illetve az ennél is hosszabb időre szóló ajánlatok, főként, ami a nemrégiben meghirdetett akciós ajánlatokat illeti. A megnyúló lekötési idők mindenképpen kedvezőbb feltételeket biztosítanak abban az esetben, ha a jegybanki alapkamatot csökkentenék.


A kamatok nagyobb szórásának megnövekedése is a futamidők hosszára egyre inkább jellemző változatosságra vezethető vissza. A legmagasabb kamatot az előző körképünkben leírtakhoz hasonlóan a Citibank adja, bár a különleges ajánlatot csak 2 hónapig élvezhetjük.


A célok nem változtak, így az eszközök sem


Az akciós betéti konstrukciók célja természetesen az, hogy újabb ügyfeleket vonzzon a bankhoz, és a későbbiekben biztosítsa ezen ügyfelek lojalitását. A bankok a két megvalósítandó cél szerint oszlanak meg: egyes pénzintézetek csakis az újonnan érkező ügyfelek számára biztosítják az akcióban való részvételt, míg mások a már meglévő ügyfélkörűket ösztönzik további betét elhelyezésre.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


Előbbiek közé tartozik a Budapest Bank, amely most Dupla Haszon Folyószámlacsomag igényléséhez köti az akcióban való részvételt. A Dupla Haszon folyószámlacsomag 12 hónapon keresztül kiemelkedően kedvezményes kondíciójú banki szolgáltatásokat biztosít, az igényléshez azonban a bank több feltétel meglétét is megköveteli.

Az ügyfélnek természetesen meg kell tartania a számlát a nyitástól számított 12 hónapig, legalább a minimálbér összegét, mint rendszeres jövedelmet erre a számlára kell utaltatnia, legalább 1 db, havi terhelésű közüzemi csoportos felhatalmazást kell megadnia, és meg kell kötnie az akcióban szereplő forintbetét a számlanyitástól számított 9 naptári napon belül.


A Budapest Bankéhoz hasonló konstrukcióval rendelkezik még a Citibank és a UniCredit Bank is, ezek feltételei azonban utolsó körképünk elkészülte óta nem változtak.


Újra célkeresztben a kamatláb - mennyiért fizethetsz be a ralira?


Hűséget teremteni: ez a kemény munka


A kereskedelmi bankok többsége azonban inkább az ügyfelek hűségének megteremtésére törekszik, így azok számára ajánlja fel az akciós betételhelyezés lehetőségét, akik már rendelkeznek folyószámlával.


Ebben az esetben is gyakori, hogy bizonyos folyószámlával kapcsolatos műveletek teljesítéséhez kötik az akcióban való részvételt: így a Raiffeisen, az Erste és az IEB is. Bár míg az IEB csupán csoportos beszedési megbízás megadását köti ki feltételként, addig a Raiffeisen és az Erste a jövedelem ideutalását is megköveteli. Csak ennek teljesülésével, mint prémiumot biztosítja a magasabb kamatokat.


Van, aki nem ad feltételt? Ilyen van, és ...


Az akciós ajánlatokkal rendelkező bankok közül csupán négy pénzintézet nem diktál különösebb feltételt az akcióban való részvételhez. Az OTP Bank és az MKB csupán bizonyos folyószámlák meglétéhez köti az akciós kamatok igénybevételét, bár az OTP a 2 hónapos konstrukció esetében kiköti, hogy legalább 100 ezer forinttal kell bővíteni a jelenleg a banknál elhelyezett megtakarításokat, természetesen külső forrásból, ebben az esetben viszont a már meglévő összegre is kiemelten magas kamatot ad.


A külső forrás megléte továbbra is elengedhetetlen, szinte mindegyik ajánlat csupán újonnan bevont pénzösszegekre érvényes. A K&H és a CIB azonban ezen feltételen kívül nem szab meg egyéb kritériumot. Sőt a K&H a már a banknál lévő pénzösszegek újra lekötését is lehetővé teszi abban az esetben, ha az eredeti megtakarítási összeg 50 százalékát a betételhelyező garantált szerkezetű betéti alapban vagy hozamlánc életbiztosításban helyezi el.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
MEDIA1  |  2026. március 15. 16:11
Egri Viktor után Lőrincz Dorothy riporter-műsorvezetőtől, a Hazahúzó című turisztikai magazin képern...
Holdblog  |  2026. március 15. 12:20
Mit okoskodik ez mesterséges intelligenciáról? Egy mosógépet sem tud beprogramozni! Hadd kezdjem egy...
Bankmonitor  |  2026. március 14. 08:46
Az MNB értékelése szerint már 18,8 százalékos volt a hazai lakások túlárazottsága, amelyre még ráteh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 07:02