TOP 20: ezek a világ legdrágább városai 2016-ban

2016. július 25. 16:32

Idén is elkészült a világ legdrágább városainak rangsora. Ha azt hiszed, hogy csupa nyugati ország végzett az élen, akkor tévedsz. Mutatjuk a meglepő eredményeket.

2016-ban a legdrágább városok rangsorát a világ egyik legnagyobb tanácsadó cége, a Mercer állította össze. A lista elkészítéséhez pedig csaknem 200 áru és szolgáltatás költségeit hasonlították össze 209 országban, többek között megvizsgálták az:

  • élelmiszerek,
  • a ruházkodás,
  • a lakhatás
  • a háztartási cikkek és
  • a szórakozás költségeit is.

A megélhetési költségek vizsgálatát minden helyen hivatásos kutatók végezték, akik törekedtek arra, hogy hasonló márkákat és hasonló boltokból beszerezett árukat mérjenek össze egymással.

Hányadik lett Budapest?

A rangsor sereghajtója a 209. és a 208. helyen Windhoek, Namíbia fővárosa és Fokváros, a Dél-afrikai Köztársaság fővárosa lett. Budapest pedig a 165. helyet szerezte meg - holtversenyben Lipcsével. Közvetlen utánunk a 167. helyre Vilnius, Litvánia fővárosa került, de nincs messze tőlünk Bukarest sem, amely a 172. lett a listában.

Bár joggal gondolhatnánk, hogy szinte csak nyugati városok végeztek az élen, ennek ellenére Délkelet-Ázsia és Afrikai városok is helyet kaptak a toplistában. Íme, ebben a 20 városban a legdrágább az élet:

20. Abuja, Nigéria

19. Tel-Aviv, Izrael

18. Kanton, Kína

17. London, Egyesült Királyság

16. Victoria, Seychelle-szigetek

15. Szöul, Dél-Korea

13. (holtverseny) Lagos, Nigéria

13. (holtverseny) Bern, Svájc

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

12. Sencsen, Kína

11. New York, Amerikai Egyesült Államok

10. Peking, Kína

9. N’Dajmena, Csád

8. Genf, Svájc

7. Sanghaj, Kína

6. Kinshasa, Kongói Demokratikus Köztársaság

5. Tokió, Japán

4. Szingapúr

3. Zürich, Svájc

2. Luanda, Angola

1. Hongkong, Kína

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?