21 °C Budapest

Pácban a home office magyar áldozatai: keveseknek érhető el a segítség

2020. május 7. 13:05

Több mint 50 napja tart a járvány okozta vészhelyzet Magyarországon, rengetegen otthonról dolgoznak, és kénytelenek a neten élni az életüket. A gyerekeknek is megterhelő a bezártság, a távoktatás, a szüleikre pedig a munka melletti tanulás ró pluszterheket. Egy szó, mint száz: az egész ország élete teljesen felfordult, sokan pedig nem is tudják hosszú távon feldolgozni, hogy így alakulnak a dolgok. Nekik segíthetnek a szakemberek, akikből azonban lakosságarányosan elég kevés van Magyarországon a többi EU-országhoz képest.

Nem kérdés, a járvány eléggé felforgatta a legtöbb magyar életét: sokan lassan már másfél hónapja alig mozdulnak ki otthonról, ha tehetik akkor dolgozni is csak a nappaliba, dolgozószobába járnak át.

Az egészségügyi dolgozók éjt nappallá téve dolgoznak a frontvonalban, ami minden kétséget kizáróan megterhelő - mind fizikailag, mind mentálisan -, de a szülőkön is extranyomás lett úrrá, hiszen a home office mellett arra is ügyelni kell, hogy a gyerek távoktatásban tanuljon. Minderre jön még a bizonytalanság okozta stressz és szorongás is, hiszen a járvány komoly válságot is hozott magával, ami mindenki életére gyökeresen kihat.

Sokan nem is tudják hosszabb távon elviselni ezt a rendkívüli időszakot, nekik jöhet jól egy szakember segítsége, támogatása, például egy pszichiáteré, akivel egy kicsit rendezni lehet fejben a dolgokat. Most azonban kiderült, hogy elég rosszul állunk ebben a tekintetben az uniós országok között. Ugyanis hazánkban 100 ezer lakosra mindösszesen 15 ilyen szakember jut - legalábbis az Eurostat legfrissebb, 2017-es adatai szerint. Kiderült, hogy az EU-ban több mint 80 ezer pszichiáter dolgozott abban az évben, és 100 ezer lakosra a legtöbb Németországban jutott, 27 fő. Görögország is jól áll (25 pszichiáter / 100 ezer fő), a finneknél és Litvániában pedig 24 szakember jutott 100 ezer lakosra.

A lista másik végén Bulgária áll: ott csak 8 pszichiáter jutott ennyi emberre, de a lengyeleknél sem rózsásabb a helyzet, ahol 9 szakember per 100 ezer lakos az arány. Spanyolországban, Máltán és Romániában is alacsony volt a pszichiáterk aránya (11 pszichiáter 100 000 lakosra számítva).

A régióban Ausztriában jut a legtöbb pszichiáter 100 ezer emberre 19, illetve a horvátoknál is kicsivel magasabb az arányuk (16 fő / 100 ezer lakos)

Nagyon megviseli a dolgozókat

Olyanok számára, akik még sosem dolgoztak home officeból, vagy már dolgoztak, de más körülmények között ugyanúgy tartogat kihívásokat az új helyzet. Azok számára, akik egyedül vannak otthon, vagy akiknek a nyakukba szakadt a gyermekfelügyelet, illetve akiknek bizonytalanná vált az egzisztenciája szintén nehéz időszak következik. A Pénzcentrum Pántya Ágnes és Kisfaludy Lilla munka- és szervezetpszichológiára szakosodott pszichológusok tanácsait, javaslatait kérte abban, hogyan kezeljük, vészeljük át ezt a merőben új élethelyzetet. Kisfaludy Lilla például kijelentette:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az izoláltság egy komoly stressz-forrást jelenthet, ami a következő negatív érzelmek kiváltója lehet: félelem, szorongás, frusztráció, düh, agresszió, depresszió.

A negatív érzések és az elszigeteltségből fakadó nehézségek enyhítésére a következőket érdemes a mindennapjaink során követni:

  • Rutin: tervezzük meg a napunkat, strukturáljuk időnket, igyekezzünk követni az eddigi napirendüket. Nagyon könnyen bele lehet csúszni az édes semmittevés határtalanságába.
  • Aktivitás: minden nap keljünk ki az ágyból, öltözzünk át, mozogjunk, hódoljunk kedvenc kedvteléseinknek. Igyekezzünk minden nap úgy lefeküdni, hogy tudjuk, hogy ma is csináltunk valami hasznosat.
  • Kapcsolatfenntartás: legyünk kicsit engedékenyebbek a telefonhasználattal kapcsolatban. Minden korosztály számára fontos, hogy tartsák a barátaikkal, ismerőseikkel a kapcsolatot. Hívjuk fel szeretteinket, ismerőseinket, vezessünk be rendszerességet, hogy kivel mikor beszélünk. A kiszámíthatóság támaszt tud nyújtani idős rokonaink számára.
  • Humor: ne felejtsünk el örülni annak, aminek lehet, hálásnak lenni azért, amiért lehet és viccet csinálni abból, amiből lehet! Nézzünk vicces, családi filmeket, rengeteg kiváló humoristánk előadásai elérhetőek, ne habozzunk hallgatni őket!
  • Célok: határozzunk meg kisebb napi, heti célkitűzéseke! Találjunk értelmes elfoglaltságot a munka, magánélet, pihenés mellett! Ünnepeljük meg sikereinket! 

Szorongás vagy pánik-jelenség akkor keletkezik bennünk, amikor veszélyt érzékelünk. Amennyiben a veszélyforrás ismeretlen, nem tudjuk, hogy mivel állunk szemben, kevésbé tudunk hatékonyan védekezni. Ezekben a bizonytalan helyzetekben aligha alkalmasak a korábban jól működő megküzdési módjaink, védekező stratégiáink, hiszen nincsenek az ilyen jellegű fenyegetések kezelésére eszközeink.

A koronavírus okozta pandémiás helyzet mindannyiunk számára egy igen szorongáskeltő időszakot jelenthet. A szorongás és pánik leküzdésére a következőket érdemes tenni: 

Amennyire csak lehet, tájékozódjunk hiteles forrásokból! Tanulmányozzuk a vírust, annak hatásait, olvassunk utána, hogy pontosan mivel jár! Addig járjunk utána, amíg találunk olyan információkat, amikbe tudunk kapaszkodni, amik biztos pontként szolgálhatnak számunkra. A rendelkezésre álló információk alapján vegyük számba, hogy milyen eszközeink vannak a védekezésre!

- mondta Kisfaludy Lilla.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem