18 °C Budapest

Mit jelent az IKEA szó? Búcsúzik a cég legendás vezetője

Pénzcentrum
2013. június 12. 05:34

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a múlt héten lezárult egy korszak a globális kiskereskedelemben. Egy hete bejelentette ugyanis nyugdíjazását Ingvar Kamprad, az IKEA legendás alapítója, aki legalább olyan fontos személyisége az iparágnak, mint például Sir Jack Cohen, a Tesco alapítója, vagy az amerikai Wal-Mart atyja, Sam Walton voltak.

Hivatalosan távozik az igazgatóságból, gyakorlatilag inkább nyugdíjban vonul Ingvar Kamprad, az IKEA lakberendezési áráruházlánc alapítója - közölte a cégcsoport egy hete. Az áruházlánc alapítója utódjául legkisebb fiát, Mathias Kampradot jelölte ki. A 87 éves üzletember visszavonulásával egy korszak is lezárul a globális kiskereskedelemben, a lakberendezési üzletláncok versenyében.

Az egyik legnagyobb áruházlánc születése

Az 1926-ban, Dél-Svédországban született Kamprad 5 éves korában gyufát kezdett el árulni a szomszédoknak, és 2 évvel később már biciklivel árult távolabbi környékeken is. Felfedezte, hogy alacsony áron juthat hozzá a gyufához nagy tételben, Stockholmban, és így nagyon kedvező áron adhatja tovább egyesével, miközben még mindig jó profitot ér el. A gyufán túl aztán elkezdett virágmagokat, üdvözlőkártyákat, karácsonyfadíszeket, később pedig ceruzát és golyóstollat is árulni.

17 éves korában Ingvar Kamprad pénzt kapott az édesapjától a sikeres iskolai eredményeiért. Ezt a pénzt használta arra, hogy saját vállalkozásba kezdjen. Az IKEA név az alapító monogramjából (I.K.) és Elmtaryd (E), vagyis a farm, ahol született, valamint Agunnaryd (A), vagyis a falu, ahol Ingvar felnőtt, kezdőbetűiből tevődik össze. Az IKEA kezdetben tollat, pénztárcát, képkeretet, asztali futót, órát, ékszert és nylon harisnyát árult alacsony áron.

Fotó: Daily Telegraph


A '40-es évek közepére Kamprad már nem tudott egyénileg eleget tenni az eladásoknak, ezért elkezdte hirdetni a termékeit a helyi lapban, és postai úton juttatta el a terméket a vásárlóihoz. A helyi tejesember furgonját használta arra, hogy a közeli vasútállomásra szállítsa a termékeket. 1948-ban jelent meg a bútor az IKEA választékában. A bútort a közeli erdőkben tevékenykedő helyi gyártók készítették. A piac jól reagált rájuk, ezért a választék gyorsan bővült.

1951-ben jelent meg az első IKEA katalógus. Kamprad gyorsan felismerte, hogy egy katalógus segítségével több bútort tud eladni. Egyes becslések szerint az IKEA katalógusa a legtöbb példányban megjelent nyomtatott kiadvány, állítólag többet nyomtattak belőle, mint a Bibliából.

1953-ban újabb fontos esemény történt a vállalat életében: megjelent a bútor-bemutatótér a svédországi Älmhultben. Ez az első alkalom, hogy a vásárlók megnézhetik és megérinthetik a termékeket, mielőtt megrendelnék azokat. A bemutatótér ötlete egy, az IKEA riválisával lefolytatott árháborúnak köszönhető. Mind az IKEA, mind a riválisa olyannyira csökkentették az árakat, hogy az már a minőség rovására kezdett menni. A bemutatótér megnyitásával az IKEA azt bizonyította, hogy az alacsony árú termékek is funkcionálisak, és megfelelő a minőségük. 1958-ban megnyílt az első IKEA áruház Svédországban, 1960-ban pedig megkezdte működését az első áruházi étterem is. 1963-tól indítják el külföldi boltjaikat.

Az '50-es évek közepén kezdődött a lapos csomagolású és összeszerelhető bútorok tervezése. Az IKEA azért döntött úgy, hogy saját maga tervezi meg a bútorait, mert a beszállítók elkezdték bojkottálni őket (mondván, irreálisan alacsony árakkal dolgoznak). A legenda szerint a lapos csomagolás ötlete onnan ered, hogy egy IKEA dolgozó egyszer leszerelte az egyik asztal lábait azért, hogy beférjen az autójába, és ne sérülhessen szállítás közben. A felfedezést követően a lapos csomagolás és az összeszerelhető bútor a koncepció részévé vált. A következő években, évtizedekben megszülettek a csoport emblematikus bútorai, mint például a BILLY könyvespolc, a KLIPPAN kanapé, vagy a POÄNG fotel.

A világ egyik leggazdagabb embere

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ingvar Kamprad 1976-ban írta meg az Egy bútorkereskedő testamentuma című könyvet. Ebben írja le az IKEA vízióját és üzleti elképzelését, és ezzel erősen befolyásolja a vállalati kultúra fejlődését és vitalitását. 1982-ben jött létre az IKEA Csoport, amelynek tulajdonosa egy alapítvány, a Stichting INGKA Foundation, és székhelye Hollandiában található. Kamprad négy évvel később visszavonult a csoport vezetésétől, azóta a holding tanácsadójaként dolgozott.

A cégalapító közben Svájcba tette át székhelyét, a világ egyik leggazdagabb emberévé vált, ugyanakkor jelenleg nem tudni pontosan mekkora is a vagyona, mivel az elmúlt években jelentős összegeket fordított jótékony célokra. A milliárdosokat számon tartó Forbes magazin szerint a Kamprad-család vagyona 3 milliárd dollárra tehető, a Bloomberg szerint viszont még mindig az IKEA alapító a világ ötödik embere, 52 milliárd dolláros vagyonával.


Kamprad kritikusai leginkább azt hozzák fel vele szemben, hogy tisztázatlan az áruházlánc tulajdonosi-és menedzsment-struktúrája, a rossz nyelvek szerint az alapítványi tulajdon leginkább adózási célokat szolgál. Az elmúlt napokban megjelent életrajzok azt sem felejtik el megemlíteni, hogy az IKEA alapítója a '40-es években tagja volt a svéd náci pártnak - ő ezt fiatalkori tévedésének tartja. Egy 2010-ben megjelent, az IKEA-ról szóló botránykönyv bennfentes szerzője (az áruházlánc egy korábbi vezetője) aki azt állította, hogy az IKEA szektaként működik, a csillogó felszín alatt kémkedés, rasszizmus és hazugságok hálója húzódik.

A legendák szerint Ingvar Kamprad dollármilliárdos vagyona ellenére sem él luxuséletet: garázsában egy 15 éves Volvo áll, ha repül, akkor is turistaosztályon utazik, gyakran jár tömegközlekedéssel (ekkor igénybe veszi a nyugdíjas kedvezményt), és a lapok mindkét oldalát teleírja. Rendszeresen ebédel az IKEA-éttermekben, és bútorait is saját áruházláncában vásárolja.

A fentebb említett "leleplező" könyv szerzője ugyanakkor azt állítja, hogy az IKEA-ról és a Kamprad családról kialakult kép teljesen hamis. Nem igaz, hogy a világ ötödik leggazdagabb embere szerény életet él, hogy 30 éves kanapén alszik, vagy hogy az áruház éttermében ebédel - a legenda puszta marketingfogás.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem