Németh Kornél, a Rossmann Magyarország Kft. országos ügyvezető igazgatója hét sikeres év után, saját döntése alapján távozik a vállalattól,
Mivel 2008 óta nem emeltek a családi pótlék összegén Magyarországon, így igencsak időszerűvé vált a kérdés, mit tervez a kormány a juttatással. A Pénzcentrum megkeresésére az Emmi elárulta, bár figyelemmel kísérik a nemzetközi - köztük a lengyelt is - programokat, egyelőre egyéb családtámogatási intézkedésekre helyezik a hangsúlyt.
Február elején, az MTI tudósításából idéztük, hogy a magyar kormány figyelemmel kíséri a lengyel családtámogatási programot. Mint írták, Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára még tavaly nyár végén, egy Lengyelországban tartott gazdasági fórumon szólalt fel:
A kijelentés azért volt különösen fontos, hiszen idehaza 2008 óta nem emeltek a családi pótlék összegén. Sőt, ahogy arra a 2017-es költségvetés tervezetéhez készített anyagában a Gyerekesély Közhasznú Egyesület is felhívta a figyelmet, az elmúlt 9 évben a családi pótlék reálértéke mintegy 25 százalékkal csökkent Magyarországon. Novák Katalin kijelentését így akár úgy is lehetett volna értelmezni, hogy újabb paradigmaváltásra készül a kormány, és a családi adókedvezmények növelése mellett (vagy helyett) újra előtérbe kerülhetnek az univerzálisan járó juttatások.
Novák Katalin felszólalása, na meg az elmúlt évek statisztikái kapcsán természetesen megkerestük a minisztériumot is. Arra voltunk kíváncsiak, napirenden van-e jelenleg Magyarországon a családi pótlék összegének emelése. Nos, többszöri levélváltás után a következő választ kaptuk az Emmi sajtóosztályától:
Tehát a családi pótlék összege marad a 2008-ban kőbe vésett szinten; az Emmi által említett, "hasonlóan univerzális jellegű családtámogatási intézkedések" bővítés pedig forintosítva a következőket jelenti: "hazánk az OECD-átlag közel kétszeresét, a GDP 4,7 százalékát, 1741 Mrd forintot költ 2017-ben a családok támogatására" - írta válaszában a minisztérium.
- jegyezte meg a nemzetközi programoktól átvehető lehetőségek kapcsán az Emmi.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ennyit kapnak a családok 2017-ben
A gyermekek után 2017-ben is alanyi jogon jár a családi pótlék (azaz hivatalos nevén: nevelési támogatás, ha a gyerek még nem jár iskolába; illetve beiskolázási támogatás, ha már iskolás), de két - életkorhoz kötődő - kitétel köti a támogatás kiutalását:
- Óvodás korúaknál az a feltétel, hogy a gyerek nem hiányozhat többet 20 napnál (természetesen igazolatlanul).
- Iskolás korúaknál pedig 50 órában határozták meg az igazolatlan hiányzások maximumát.
Az igényléseket az idei évtől azonban már, a Magyar Államkincstár helyett, a megyei és budapesti Kormányhivatalok ügyfélszolgálatain lehet kezdeményezni (mint írtunk róla, az átállás miatt február elején volt is némi akadozás a rendszerben). Az egy vagy több, egészséges gyermeket nevelő családok (ill. egyedülálló szülők) pedig a következő összegekkel kalkulálhatnak 2017-ben. Természetesen az összegek gyermekenként értendők:
Mindezen felül fontos kiemelni, hogy a gyermek 3 éves koráig emelt összegű családi pótlék jár abban az esetben, ha 1500 grammnál kisebb súllyal született (kivéve, ha a gyermek után fogyatékossági támogatást kap a szülő!).
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







