2020. december 5. szombat Vilma
HR Centrum

Itt a bizonyíték: ennyit fizet dolgozóinak a Meki


Többször kiszivárgott már, hogy mennyit lehet keresni a McDonald’s éttermeiben, hirdetésekben is lehetett találkozni konkrét számokkal, de a mostani húzására még nem volt példa: kirakatba tette, mennyit fizet a dolgozóinak a Meki.

Gyakran vicc tárgya, hogy milyen egy McDonald’s étteremben dolgozni, ugyanakkor az elmúlt időszakban nagyon sokat tett a Meki azért, hogy jobb legyen a megítélése, és úgy éljen a köztudatban, mint egy jó munkahely. Már a tévében sem csak az ételeiket reklámozza, hanem azért is bőségesen jattol a kereskedelmi csatornáknak, hogy elültesse a fejekben, az éttermeiben a party arcok is megtalálják a számításaikat, és még a csinos Lucát is, akiért pláne megéri a Mekiben dolgozni.

A nyár folyamán már rábukkantunk olyan mekis hirdetésre, amiből kiderült, hogy mennyit is lehet keresni a cégnél. Most már hirdetéseket sem kell bogarászni hozzá, nem árul zsákbamacskát a Meki, egyenesen a kirakatba tette a béreket. Szó szerint. A kiírás szerint a nettó bér 8 órában garantált 120 ezer forint, a teljes juttatási csomag pedig nettó 136 ezer forint.

Mostanában inkább béremelésektől hangos a sajtó, éppen ezért érdekesség, hogy a gyorsétteremlánc nyári hirdetésben még az állt, hogy minimum 162 ezer forint garantált bért adnak annak, aki legalább 160 órát dolgozik, és ha mindezt éjszakai műszakban teszi, akkor 225 ezer forintot fizetnek érte. Kezdésnél 900 forintos órabért adnak, szombati és vasárnapi munkáért plusz kétezer forint is jár. Emellett műszakpótlékos is fizet, 18 és 22 óra között plusz 30 százalékot, ami 1170 forintos órabért jelent, éjszaka (22-06 óráig) pedig 40 százalékot, ebben az esetben 1260 forint az órabér. Ezen felül ingyenes étkezést, és negyedévente 25 ezer forintos plusz juttatást is kapnak a dolgozók.

A fentiek fényében furcsa, hogy most jóval alacsonyabb béreket ad az étteremlánc a leendő kollégáinak, de ezt az is magyarázhatja, hogy vannak a McDonald’s vállalatnak is éttermei és a franchise-partnereknek is, a bérek pedig eltérők lehetnek ezekben. A szlogen viszont franchise lévén mindenhol ugyanaz: Mekisnek lenni jó! Ha másért annyira nagyon nem is, legalább Lucáért.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Súlyos problémára világított rá a járvány második hulláma: ideje észbe kapni!
Egyre többen keresnek olyan megoldást, melyben biztonságba érzik saját magukat és a családtagjaikat.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

AKI VÁLASZOL...
HRBLOGGER
legacykft
2020. 12. 04. 10:03
Makacs, vagy inkább kínos?

Te belátod, bevállalod, ha tévedtél? El tudod engedni egy konfliktusban a saját érveidet, álláspontodat?...

hrbonbon
2020. 12. 04. 00:21
Adventi ajándék egypercesek - 4. nap

„Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog...

perfekt
2020. 11. 30. 08:13
Összefoglalás az adótörvények változásairól

A Magyar Közlöny 2020. évi 261. számában – 2020. november 26-án – megjelent a „2020. évi...

hrdoktor
2020. 11. 30. 05:05
Hogyan kerüljük el a home office buktatóit?

A koronavírus-járvány második hulláma miatt sokan kényszerülnek újra home office-ba. És bár...

vezetoi-coaching
2020. 11. 28. 12:45
Siker és kudarc energetikai alapon... kvalitatív hipotézis...

Hipotézis, magyarázó elmélet, nem kell elfogadni, inkább gondolati keret, de helyesen használva...

coachco
2020. 11. 27. 16:39
Nézzünk ki a köd mögül!

Napok óta ül rajtunk a köd. És most nem csak képletesen. "Őszi reggel járok a szabadban,De hiába...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk