2018. január 17. szerda Antal, Antónia

Így nyomorítják meg a magyar iskolákban a gyerekeket

Milyen tanár, akinek tetoválásai vannak, Facebookon beszélget a diákjaival, gimisekkel is játszik töri órán, rengeteget szerepel a tévében, és könyveket ír az iskolai történetekből? Egy biztos, véleménye mindenkinek van Balatoni Józsefről. Jocó bácsival, az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb történelemtanárával beszélgettünk arról, hogy nyomorítják meg a gyerekeket a társadalmi elvárások, valójában milyen az új generáció, és hogy hogyan készülnek fel a mai fiatalok a munkaerőpiac elvárásaira. Interjú.

A jó fej tetkós töritanár mellszélességgel harcol a gyerekekért és az oktatás megújulásáért. Az élménypedagógiában hisz, abban, hogy a tanulás valójában izgalmas lehet, és az oktatásnak nagyobb a szerepe, mint adatok bebifláztatása. Évek óta megosztja a nyilvánossággal az iskolai történeteit, amelyekből két kötet is készült, az első a Jocó bácsi világa címet viseli és ennek van egy 2.0-s folytatása. A napokban pedig megjelent első regénye is, Kamaszharc címmel.

Évek óta olvashatjuk a közösségi oldaladon az olykor vicces, olykor megindító történeteidet, amelyeket munka közben, az iskolai életből merítettél. Miért írtál belőlük könyvet?

Az első könyv egy véletlen találkozásnak köszönhető. Egyik beszélgetés alkalmával mondtam a barátaimnak, hogy majd egyszer szeretnék könyvet írni. Négy nappal később megkeresett egy kiadó vezetője. Így született az első könyvem, amiben írok a hétköznapokról, táborozásról, tanár-diák kapcsolatról, órai beszólásokról, a hibázásaimról, és mindehhez pedagógiai véleményt is fűztem. De ezek nem csak vidám történetek.

Egy évvel később, a második könyvemhez megkértem diákokat, kollégákat, barátaimat, ismerőseimet, hogy írjanak rólam és a "világomról" néhány véleményt, gondolatot - persze kaptam érte hideget-meleget, de főleg hideget -, pedig az nem valami pozitív rám nézve, hogy az egyik diákom leírta, olykor sokkal jobban eluralkodik rajtam a hangulatom, mint kellene, és néha hisztizek is. Tök igaz, bár dolgozom az ügyön.

Több mint 34 ezer követőd van, és néhány év alatt eljutottál odáig, hogy bármit mondasz, vagy teszel, annak visszhangja van. Pozitív és negatív kritikát egyaránt kapsz, de ez is mutatja, hogy figyelnek rád az emberek. Hogy használod ki ezt az ismertséget? Mi a célod vele?

A célom, hogy elterjedjen az a felfogás, iskolába járni jó, a tanulás alapvetően egy élmény. Legalábbis annak kéne lennie. Ehelyett már a tanulás szótól is gyomorgörcse lesz az embernek, utálja, rühelli az egészet, mert képleteket, évszámokat, tényadatokat kell beseggelni az iskolában. Szeretném bebizonyítani, hogy úgy is lehet tanítani, hogy közben a gyerek jól érzi magát és még a képességei is fejlődnek. Nagy álmom, hogy a mai oktatási rendszer megváltozzon.

Mi vele a legnagyobb problémád?

Az, hogy elavult. Nagyon sok HR-essel dolgozom együtt, és kiderült, hogy az iskolai oktatás és a munkaerő-piaci elvárások nincsenek összhangban. Ugyan gyakran borzasztóan nagy lexikális tudással kerülnek ki a diákok az iskolákból, de közben nem tudnak két értelmes mondatot elmondani emberek előtt, nem tudják megfogalmazni a véleményüket, nem tudnak kiállni önmagukért. Mechanikus elven működnek, sokszor hiányzik a kreativitás és az önálló gondolatok. Ez a legnagyobb probléma a mai oktatási rendszerrel, hogy nem fejleszt képességeket.


Forrás: Todoroff Lázár

A másik célom az, hogy az élményalapú oktatás - amit én képviselek,- minél több pedagógushoz és minél több iskolába eljusson. Ha ennek az az ára, hogy médiaszereplővé váljak, akkor azt is maximálisan vállalom.

Szerinted, hogyan lehetne állami oktatási rendszer keretein belül megoldani ezt a problémát?

Alapvetően nem hiszek a rendszerszintű változásban, hogy egyszer majd fent valaki megmondja, hogy innentől kezdve alternatív módszerekkel kell dolgozni. Azért, mert ha kell, akkor már van egy rossz íze.

Marad az örök lázadás?

Abszolút. Szerintem nagyon jó kötelező olvasmányaink is vannak (nem mind), de attól a szótól, hogy kötelező, mindenkit kiráz a hideg, és ez nem változik. Abban hiszek, hogy mindenkinek a saját óráin kell változtatni. Egy picit el kell engedni a tankönyvet, hogy mindent betűről betűre megtanítsunk, mert pont ez veszi el a tanítás örömét sok esetben. Van egy kényszeresség, hogy végig kell érni a tankönyvön.

A középiskolásaim érettségi eredményei azt mutatják, hogy ők is tudnak mindent, de közben játszunk, viccelődünk, leforgatjuk az eseményeket, karakterkártyákat csinálunk görög istenekből és harcolunk egymással, mégis átmegy az információ. Nem hiszem, hogy csak az élmény- vagy alternatív pedagógia a megoldás, inkább az lenne a fontos, hogy mindenki megtalálja önmagát a tanításban. Mert nagyon sokan még mindig ezt a pedagógusálarcot hordják, hogy "én vagyok a szigorú, a megmondó, a tévedhetetlen".

A lázadásnak azt a formáját támogatom, ami nem anarchiához vezet, hanem az egyedihez, az önmegvalósításhoz. Ki kell próbálni gyakorlatokat, legfeljebb nem működik, de akkor se fog belehalni a gyerek, nagy kárt nem lehet okozni. Ha nem működik, ki kell próbálni egy másikat, és így tovább. Van, aki 40 éven keresztül az egyetemen írt megsárgult jegyzeteiből tanít. Csak ez rohadtul unalmas, és változnak a gyerekek, a világ is. Tény, hogy a pedagógusok egy része nagyon kényelmes, és ha bármit változtatni kellene, akkor jönnek a kifogások, hogy nincs rá idő, meg plusz munka.

Furcsa paradoxon, hogy azt várjuk el a tanároktól, hogy kreativitásra neveljék a gyerekeket, fejlesszék a készségeiket, de közben a pedagógusok ugyanebben az oktatásban részesültek, és vélhetően a tanárképzőn sem a készségek kapják a legnagyobb hangsúlyt. Hogyan fejleszthetne készségeket egy tanár, ha ő maga sincs ezek birtokában?

Ezeket lehet fejleszteni. Nagyon sok képzésre, továbbképzésre járok, például a Kalandok és álmok szakmai műhelyhez pedagógiai képzésére. Ott a 3-5 nap alatt kipróbálunk egy csomó játékot. Ez azért fontos, mert csak akkor tudod később jól levezetni a játékokat, ha egyszer megéled. Az élménypedagógiában pont az a jó, hogy a tanár először magán tapasztalja meg, hogy milyen a komfortzónán kívül lenni, milyen más dolgokat csinálni, ezáltal ő is fejlődik rengeteget. Mert ezekben a játékokban nagyon sok önismereti elem van, sok mindenre rájössz útközben, és nem szégyen 30, 40, 50 évesen új dolgokat megtudni magadról. Ha az ember elmegy egy ilyen továbbképzésre, akkor iszonyatosan nagy lendületet kap a tanításhoz.

Nagyon sokszor esik szó arról, hogy milyenek vagyunk mi, Y generációsok, és tudjuk, hogy ezek gyakran köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Viszont már az utánunk következőket, a Z generációt is kezdik skatulyázni. Te velük dolgozol, hogy látod, milyenek ők?

Iszonyatosan őszinték, legalábbis akikkel én dolgozom. Azt látom, hogy nagyon kreatívak, és nagyon igénylik a játékot. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ebben a korban már nem akarnak játszani, de elmegyünk táborozni 5 napra, és végigjátsszák.

A másik, hogy ki vannak éhezve az érzelmekre, hogy állandó visszajelzést adj a munkájukról, a lényükről. Én nem mentem volna oda egy tanáromhoz sem megkérdezni, hogy ő mit gondol rólam emberként, de a problémáimmal sem fordultam volna hozzájuk. Ők meg jönnek és mondják.

Nagyon igénylik az odafordulást, a törődést, a szeretetet, mert kevesebbet kapnak, mint korábban mi. Most olvastam egy döbbenetes statisztikát: egy átlagszülő nagyjából 7 perc minőségi időt tölt a gyerekével naponta, az apák pedig 3-3,5 percet.

Nem véletlen, hogy ennyi képet töltenek fel, hogy ennyi közösségi oldalon vannak jelen, hiszen kell a visszaigazolás. Egy másik kutatás szerint, aki kap egy like-ot, ugyanaz az agyi része aktivizálódik, mint orgazmus közben. Ezért is nézik a telefont, minél több like jön, az örömközpont annál aktívabb. Nem magamutogatók, csak éheznek a visszajelzésekre, a megerősítésre, hogy jók.

Miért ennyire bizonytalanok?

Ma minden bizonytalan, nincs biztos jövőkép, sokan nem tudják, mit kezdjenek az életükkel. Mert amíg 30 évvel ezelőtt tudhatta a diák, ha elhelyezkedsz varrónőként egy varrodában, akkor ott 40 évet vígan elvan. Ma nem tudhatod, hogy holnap lesz-e állásod, sőt azt sem, hogy egyáltalán létezik-e még 5 év múlva az a szakma, amit most tanulsz. Ezért van szükség arra, hogy készségeket fejlesszünk, hogy tudjanak majd alkalmazkodni a változásokhoz, és képesek legyenek új dolgokat tanulni.

Tanárként és osztályfőnökként, hogyan tudsz segíteni a fiataloknak abban, hogy megtalálják a hivatásukat, vagy legalább azt az irányt, ahol el tudják majd képzelni a jövőjüket?

Egyrészt adok nekik visszajelzéseket akkor is, ha az nem pozitív. Tök őszintén megmondom neki, hogy amit most csináltál, az nem volt jó. Nem azért, mert nekem nem tetszik, hanem nézd meg a társaid reakcióját. De közben sokat dicsérem őket, sokat beszélgetek a gyerekekkel neten, mert sokkal könnyebben megnyílnak, és általában tényleg akkor írnak, ha valami kérdésük van.


Forrás: Todoroff Lázár

Elvégeztem egy pályaorientációs konzulens képzést, és mindenkivel tartok pályaorientációs konzultációt. Leülünk és 1,5-2 órán keresztül beszélgetünk, teszteket töltünk ki, ez egy önismereti folyamat, és általában meg is találják az irányt.

Olyan is van, hogy egyértelműen megmondja, mi akar lenni, és olyankor összegyűjtjük annak a szakmának az előnyeit, hátrányait. Gyakran ilyenkor derül ki, hogy igazából nem is akar odamenni, ahová jelentkezik, csak a szülei erőltetik. Egy kétórás konzultáción nem tudod megváltani a világot, de indirekt módon évekig dolgozunk rajta, így kialakul bennük, hogy mit is szeretnének.

Nem merném bevállalni, hogy megmondjam a tutit, mert mi van, ha azt mondom neki, hogy legyél ügyvéd, mert jó vagy töriből, és ügyvéd lesz, de utálni fogja? Kit fog utálni igazából? Engem. Ez a kisebbik gond, de egy életen keresztül boldogtalan lesz. Ilyen felelősséget egyetlen pedagógus sem vállalhat.

Negatív irányba is nagyon lehet befolyásolni a gyerekeket, és elég egy-egy mondat. Emlékszem, hogy általános iskola végén kaptam egy díjat a nyolcéves tanulmányaim elismeréseként, és az egyik tanárom azt mondta, hogy tök jó, hogy megkaptam, mert ennél többet úgysem fogok elérni az életben, ez a kis dadogós úgyse fogja vinni semmire. Én ebbe simán beletörődhettem volna, mert ezt nagyon sokszor megkaptam pedagógusoktól is, meg más felnőttektől is. (Nem a szüleimtől!) Simán mondhattam volna, hogy ha mindenki ezt mondja, minek teperjek, úgysem lesz belőlem semmi.

De gondolom kialakult egy "csak azért is megmutatom" dac, aminek köszönhetően végülis elég sokra vitted.

Igen, volt bennem, de ez a bizonyítási kényszer miatt olyan perfekcionizmus alakult ki bennem, hogy pszichológushoz kellett járnom. És ha csak az motivál, hogy az orra alá dörgöljem valakinek, hogy nem volt igaza, és ez sikerül, utána mi lesz? Mi hajt majd tovább?

Szerinted mi a megoldás: hogy tud úgy együttműködni tanár, szülő és gyerek, hogy az valóban előremutató legyen? Hiszen a cél közös, boldog felnőtt váljon a diákból, aki megállja a helyét az életben.

Nagyon fontos, hogy őszintén odaforduljunk egymáshoz, megkérdezd, hogy mi van vele, őszintén hallgasd meg, de ha nem érdekel, akkor ne kérdezd meg. Ne legyünk álszentek. Engedjük el azt, hogy mindig mindenkinek meg kell felelni, és udvariasságból teszünk fel kérdéseket.

Nekem az őszinteség az egyik legfontosabb emberi érték, és ezt elmondom a gyerekeknek is, ha nem tanultál, akkor ne puskázz, vállad be az egyest. Legyél tökös, vállald a tetteid következményeit. És a tanárnak is szembe kell néznie magával. Ne legyen kifogás, hogy azért nem változtatok a módszereimen, mert rossz a rendszer, meg sok az adminisztráció. Felejtsük el ezeket, legyen mindenki tökös, és őszinte.

Ez megint úgy hangozhat, hogy lázadást szítok, de szerintem nem lázadás, ha az ember mer önmaga lenni. Én azért tanítok, mert szeretem. Tök jó, hogy közben gyerekeket fejlesztek, imádom őket, de nem tudnék úgy tanítani, ha nekem nem lenne jó. Én, mint ember nem veszhetek el a történetben.

Ezt talán sok szülő is elrontja, hogy úgy érzi, meg kell felelnie egy szülői képnek, és közben elveszik mögüle az ember.

Pontosan, és azt is elfelejtik sokan, hogy ő is volt gyerek, és az milyen érzés volt. Fontos a belső önazonosság. Én nem akarok egyszer csak azzal szembesülni, hogy az olyanná válok, amilyen soha nem akartam lenni, és amit én kamaszként elítéltem (ez egyébként a Kamaszharc című regényének egyik fő konfliktusa - a szerk.). Néha megkapom, hogy túl naiv vagyok, kicsit ilyen szépségkirálynős "peace and love" dolognak hangozhat, de aki nem találja meg magát, azt elnyomják a társadalmi konvenciók és az élet.

Miért kell mindig ezeknek a rohadt elvárásoknak megfelelni? Ne nyomorítsunk meg embereket. Ugyanezt csináljuk a gyerekekkel. Őket már nagyon kicsi kortól elkezdik megnyomorítani: te kússzál a leghamarabb, te rajzolj a legszebben az oviban, járj annyi szakkörre, hogy általános iskolás korodban kézen állva, korcsolyázva, spanyolul beszélve zongorázzál. Ez kudarcra van ítélve. Ezekből a gyerekekből lesznek a fásult felnőttek.

Még egy személyes kérdést engedj meg így a végén. Nagy a hangod pedagógiai témákban, közben pedig épp csak 30 éves vagy. Hogy érzed, mennyire vesznek téged komolyan?

Első blikkre nem, mert olyan az arcom, amilyen, meg az öltözködésem, és méregetnek, hogy nehogy már ez akarja megmondani. Aztán elkezdünk beszélgetni, és nem tudom feltűnt-e, de nagyon hatásosan tudok beszélni arról, ami tényleg, igazán az enyém, és hiszek benne. Ez általában meggyőzi az embereket. Nagyon sokszor kellett már bebizonyítanom a szakma előtt is a hozzáértésemet, és mivel ezekben a körökben is állom a sarat, hiteles tudok maradni.
Tudom, nehezen fér össze, hogy egy tévében pózoló pedagógus tényleg ért hozzá, de most már egyre több ilyen van.

Jól jönne 500 ezer forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb finanszírozási ajánlatokat. Ha vállalod, hogy a jövedelmedet az adott bankhoz utalod, akkor 500 ezer forintot 60 hónapra a Sberbanknál 10,97 százalékos THM-mel, 10 736 forint havi törlesztő mellett vehetsz fel. A CIB Banknál a THM 11,73 százalék, a törlesztő pedig csak egy kicsit magasabb, 10 907 forint, az MKB Banknál a törlesztőrészlet 10 617 forint (THM: 12,46%), de itt számolnod kell 5 000 forint kezdeti költséggel. K&H-nál nincs kezdeti költség, a törlesztő pedig 10 621 forint (THM: 12,54%), Az Ersténél és a Cetelemnél ehhez képest több mint ezer forinttal magasabb a törlesztő, 11 892 forint, ami a THM-ükben is meglátszik (17,47%). Az árverseny negatív győztese pedig a Budapest Bank, a havi törlesztő 12 918 forint, és náluk már a THM is 20 százalék fölé csúszik (20,5%).

JÓL JÖNNE 500 EZER FORINT?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 36 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a CIB Bank nyújtja (THM 11,73%), de nem sokkal marad el ettől a Cetelem (THM 14,49%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste Bank, és a  Cofidis gyorskölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

Ezek az országok a világ legnagyobb sörfogyasztói

Ha sörivásról van szó, akkor a csehek verhetetlenek. Egy új tanulmány azt vizsgálta, hogy az egyes országokban mennyi sört fogyasztottak az emberek fejenként 2017 folyamán. Tavaly egy átlagos cseh 137,38...
 

Fogadjunk, hogy eddig te sem így használtad az alufóliát

A konyha a mindennapi életünk része, sokan mégis esve-kelve mozognak benne. Úgyhogy senkinek sem árthat egy kis felokosítás. Az alufólia például csodákra képes, de azért a bikinis sütemények is megérnek...
NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

01.18-01.24
Országos

Spar

01.18-01.24
Országos

Auchan

01.18-01.24
Országos

Interspar

01.11-01.17
Budapest

Spar

01.11-01.17
Országos

Aldi

01.11-01.17
Országos

Auchan

01.11-01.17
Országos

Tesco

01.11-01.17
Országos