Russell Westbrook, az NBA történetének legtöbb tripla-dupláját elérő kosárlabdázója, a 2017-es év legértékesebb játékosa (MVP) 18 szezon után bejelentette visszavonulását.
Két héttel is megrövidülhet jövőre a nyári szünet az általános iskolákban. Az "elvesztett" heteket ugyanakkor táborszerű foglalkozásokkal helyettesítenék - értesült a Népszava.
Jövőre akár két héttel is tovább kell majd várniuk az általános iskolásoknak a nyári szünidőre, a kormány ugyanis tábori, vagy "táborszerű" foglalkozásokkal hosszabbítaná meg a tanévet - értesült a lap egy kormányközeli forrásból.
A lap felidézi azt is, hogy tavaly júniusban Palkovics László oktatási államtitkár és Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár is úgy nyilatkozott: a kormány elképzelései között szerepel, hogy iskolai táborokkal hosszabbítsák meg a tanévet. A bevezetés dátumáról akkor még nem esett szó. Az intézkedés szükségességét szülői panaszokkal indokolták: Maruzsa Zoltán például arról beszélt az InfoRádióban, gyakran felmerül a probléma, hogy túl hosszú a nyári szünet, a szülők nem tudnak mit kezdeni a gyerekekkel.
A lap megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi) is, akik annyit válaszoltak, hogy bár a táborozásokat valóban támogatja a kormány, de a tárca szerint az nem jár a tanév meghosszabbításával. Az Emmi sajtóosztálya szerint egyébként a 2018/2019-es tanév rendje várhatóan a napokban megjelenik.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







