24 °C Budapest

320 ezres alapfizetéssel csábítja a BKK az embereket: végzettség sem kell

2020. augusztus 2. 16:47

Ismét intenzív toborzási kampányba kezdett a BKK, utaskoordinátorokat keresnek. Utánajártunk, hogy pontosan mi lenne a feladat, és hogy mennyit pénzt lehet keresni egy hónapban.

Aki utazott mostanában a BKV járatain, pláne az 1-es villamoson, az egészen biztosan találkozott már azokkal a figyelemfelkeltő óriásplakátokkal, melyekben a közlekedési vállalat új kollégákat keres, méghozzá utaskoordinátori munkakörbe. Az látszik tehát, hogy a BKK komoly toborzási kampányba kezdett, ahogy több más magyar cég is - ahogy arról a Pénzcentrum beszámolt már a héten.

Júniusban 4 millió 457 ezer magyar dolgozott, vagyis egy hónap alatt 60 ezerrel, a koronavírus-válság mélypontjához képest pedig 90 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma - derült ki a KSH honlapján megjelent foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokból. Ez azt mutatja elemzők szerint, hogy a hazai gazdaságban munkahelyek tízezrei jöhettek létre az utóbbi hetekben, hónapokban. A hivatal értékelése szerint az áprilisi mélypont óta nő a foglalkoztatottak száma, júniusban már többen dolgoztak, mint márciusban.

Munka tehát van, egyre több is, az álláshirdetések között szemezgetve is azt tapasztalhatjuk, hogy bőven több a lehetőség, mint áprilisban, májusban: már nem csak ételfutárokat és bolti eladókat keresnek, beindultak a szezonális munkák, és egyre több lehetőség van itthon is elhelyezkedni. Sőt, utaskoordinátorként is el lehet helyezkedni a fővárosban, nem is olyan rossz pénzért.

A BKK ajánlata

A közlekedési központ honlapján természetesen megtaláltuk a feljebb már emlegetett konkrét álláshirdetést, melyből kiderülnek a részletek:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • A metróállomások bejáratánál, illetve a felszíni viszonylatokon az utazás megkezdése előtt Te ellenőrzöd, hogy az utasok az utazási feltételeknek megfelelően veszik-e igénybe a közösségi közlekedési szolgáltatást.
  • Ügyfélbarát megközelítéssel ösztönzöd a jegy- és bérletvásárlást.
  • Információt szolgáltatsz és támogatást, "segítő kezet" nyújtasz az utasoknak.

Az elvárások között szerepel az ápolt megjelenés, a büntetlen előélet, és a középfokú végzettség és természetesen nem baj, ha a jelentkező bírja a stresszt.

Cserébe havi bruttó 320 ezer forintos alapbérre lehet számítani, az éves bruttó cafetéria 396 ezer forint cafatéira. Ehhez kapcsolódik még a műszakpótlék valamint az alagúti pótlék.

Ismét egy komoly kampány

A BKV jogi és humánpolitikai igazgatója, Dr. Környei Éva még 2018-ban adott interjút a Pénzcentrumnak - akkor éppen sofőröket kerestek nagy erőkkel: 150-200 autóbuszvezetőt és 50-100 villamosvezetőt.

Nagyjából 2016 óta nagyon nagy lett a fluktuáció a BKV-nál is, illetve ez egy országos jelenség lett. Mi is érezzük már egy ideje, hogy kétségbeejtően kevés a munkaerő, sokan elvándorolnak nyugatra, mert ott jobban megfizetik. A munkaerőhiánynak emellett demográfiai okai is vannak. Erre minden cégnek válaszolnia kellett, a BKV-nak is. Az említett kampányok sikeresnek tekinthetők, mert a magyarországi éles munkaerőpiaci verseny ellenére is az elmúlt két évi 15 + 12 százalékos bérfejlesztéssel, valamint az intenzív toborzási intézkedésekkel sikerült mérsékelni a fluktuációt és a folyamatos utánpótlást biztosítani.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.06.30 20:33
Az előző írásomban arról írtam, hogy a vezető nem egyszerűen döntéseket hoz, hanem jelentést ad anna...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
hrdoktor  |  2026.06.26 12:59
Nyáron is meglepően gyakran jelentkezik torokfájás, aminek a megfázáson kívül számos olyan érdekes t...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 3. péntek
Kornél, Soma
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?