Fáradt fiatal üzletember dolgozik otthon laptopot használva és néz Aggódó

Aggódhatnak a magyar melósok: veszélyben a jövő évi béremelésük

2024. november 11. 20:01 2 perc

Mérséklődő optimizmus jellemzi a hazai kkv szektor foglalkoztatási várakozásait – derült ki egy friss kutatásból. Némileg csökkent azon cégvezetők száma, akik létszámbővítésben gondolkodnak, ezzel szemben azok aránya, akik nem terveznek változtatni, 4 százalékponttal nőtt, így most 76 százalékon áll a mutató. Bár a cégvezetők közel háromnegyede tervez bérfejlesztést a következő egy évben, a béren kívüli juttatásban gondolkodók aránya 42 százalékra esett vissza, ami jelentős, 8 százalékos csökkenés. Változatlanul a tizenharmadik havi fizetés, a munkába járás támogatása, valamint a SZÉP kártya a leginkább vonzó juttatási forma.

Mérséklődő optimizmusról számol be a hazai kkv szektor várakozásairól képet adó K&H kkv bizalmi index. A harmadik negyedéves kutatási adatokból jól kirajzolódik, hogy kevesebb cégvezető tervezi a létszámbővítést, ugyanakkor többen vannak azok, ahol nem számolnak sem leépítéssel, sem bővüléssel az elkövetkező egy évben.

„Nem változott sem a jelentősebb, 4 főt meghaladó bővüléssel kalkulálók aránya, sem a csökkenést prognosztizálóké az elmúlt fél év során. Előbbi 3 százalékponton áll, míg az utóbbi 5 ponton. Ezzel szemben a kisebb bővülést tervező kkv-k aránya 2 ponttal csökkent, jelenleg 15 ponton áll az index. A nemrég publikált gyenge GDP adatok tekintetében érthető, hogy a cégvezetők egyelőre a meglévő állomány megtartására apellálnak, és kivárják, merre indul el a gazdaság, mielőtt fejlesztésekbe fognának” – mondta el az indexről Oraveczné Németh Ildikó, a K&H Lakossági és kkv szegmens marketing vezetője.

Egyéves időtávot tekintve egyébként javult a kkv szektor helyzete a foglalkoztatás vonatkozásában, mert 2 százalékponttal csökkent a létszámcsökkenéssel tervezők aránya, azonban hat százalékponttal nőtt azon cégeké, ahol nem kalkulálnak semmilyen változással.

Juttatások vonatkozásában vegyes a kép a magyar kkv-k körében: közel háromnegyedük bérfejlesztéssel tervez az elkövetkező egy évben, ugyanakkor a béren kívüli juttatást az előző negyedévhez képest egy jelentős, 8 százalékos visszaeséssel csupán 42 százalékuk tervez adni munkavállalóinak. A négy legnépszerűbb juttatási forma a tizenharmadik havi fizetés vagy jutalom (15%), a munkába járás törvényileg előírt támogatása (11%), az önkéntesen adott munkába járási költségtérítés (10%), valamint a SZÉP kártya (8%).

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?