A rezsistop akár az áramszámlákban is érvényesíthető, például a gázkapcsolattal nem rendelkezők érdekében.
Orosz, grúz, kirgiz munkásokkal pótolnák a hiányt: hiába dolgozik a magyarok 74%-a, ez sem elég
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat gyorsjelentése szerint augusztusban 231 091 álláskeresőt tartottak nyilván, számuk az egy évvel korábbihoz képest közel tizedével csökkent - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) pénteken a Facebookon. A korábbi rekordot közel 235 ezer fővel 2019 decemberében rögzítették. Idén májusban megdőlt ez a csúcs, nyáron pedig még alacsonyabban, 230-231 ezer fő körül alakul a mutató. A járványhelyzet előttinél is kedvezőbb értékek a 2010-es szinthez képest több mint 420 ezer fős csökkenést jeleznek - tájékoztatott a tárca.
"A foglalkoztatás csúcsra jár Magyarországon: több mint 4,7 millióan dolgoznak, erre a rendszerváltás óta nem volt példa. A foglalkoztatási ráta tartósan 74 százalék fölötti, a munkanélküliségi pedig nagyjából harmada a 2010-esnek, az egyik legalacsonyabb Európában" - fogalmaztak. Emlékeztettek, hogy a TIM augusztus közepén indította el a Vállalkozások regionális munkaerő támogatása programot.
A cégek az újonnan felvett, vidéken regisztrált álláskeresők után legfeljebb havi 150 ezer forint vissza nem térítendő bérköltség támogatásra pályázhatnak. A maximum fél éven át biztosított állami hozzájárulás célzottan ösztönzi a nehezebb foglalkoztatási helyzetűek - például pályakezdők, alacsony iskolai végzettségűek vagy kisgyermeket nevelők - munkába állását - írták.
A rekordszintű foglalkoztatás mellett párhuzamosan nagy kihívást jelent a magyarországi cégeknek a munkaerőhiány, ami a gazdaság teljesítőképességét is hátráltatja. A problémára reagálva július végén a kormány kilencről tizenötre bővítette azon távoli országok körét, ahonnan könnyített feltételekkel érkezhetnek munkavállalók hazánkba.
A munkaerőhiány okozta piaci és gazdasági problémákra reagálva a kormány tavaly nyáron, a 407/2021. (VII. 8.) kormányrendelettel létrehozta a minősített foglalkoztató intézményét, valamint lehetővé tette, hogy 2021. szeptember 1-től a minősített HR-szolgáltatók a szomszédos Szerbia és Ukrajna mellett további 9 távoli nem EU-tagország (harmadik ország) állampolgárait foglalkoztathassák Magyarországon a meghatározott hiányszakmákban speciális, egyszerűsített foglalkoztatási szabályok keretében. Így már tavaly nyár óta érkezhetnek hivatalosan munkavállalók a Belarusz Köztársaságból, Bosznia-Hercegovinából, az Észak-macedón Köztársaságból, a Fülöp-szigetekről, az Indonéz Köztársaságból, a Kazah Köztársaságból, Mongóliából, a Montenegrói Köztársaságból, illetve a Vietnámi Szocialista Köztársaságból.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Idén július végén pedig a kormány tovább bővítette ezeknek az országoknak a körét, így már a Brazil Szövetségi Köztársaság, Grúzia, a Kirgiz Köztársaság, a Kolumbiai Köztársaság, az Oroszországi Föderáció, valamint a Venezuelai Bolivári Köztársaság állampolgárai is könnyített feltételekkel vállalhatnak munkát Magyarországon.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







