Garázdaság miatt körözi a rendőrség a Fekete Vonat egykori tagját, a Beat művésznéven ismert Fehér Tibort. A zenész ellen a mai napon bocsátottak ki elfogatóparancsot.
A lehetőség nagyon fontos, és ha visszagondolok arra, hogy én mennyit kaptam, úgy érzem, nekem is meg kell adnom az esélyt erre a tehetséges embereknek – jelentette ki a 35 éves sztár.
Az énekes, aki elvégezte a Pozsonyi Állami Konzervatórium klasszikus ének és a Kőbányai Zenei Stúdió dzsessz-ének szakát, most maga is tanárnak áll, nyitott egy énekstúdiót.
Azért kezdett el ismét tanítani, mert úgy gondolja, az utánpótlás nagyon fontos. Fontos, hogy minél felkészültebben lépjenek a színpadra a zenészek, az énekesek. Ez olyan szakma, ami örök képzést igényel, az értékeket megtartva tudni kell fejlődni, megújulni
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







