A nyári szabadságok időszakában évről évre ugyanazok a kérdések merülnek fel a munkahelyeken.
Nagyok a különbségek az idei bérmegállapodásoknál, a legtöbb helyen azonban a 10 százalékot is meghaladja az emelés mértéke - írja csütörtöki számában a Világgazdaság a legnagyobb szakszervezeti szövetségek tájékoztatására hivatkozva.
A lapnak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy a vállalatok nincsenek könnyű helyzetben, a bérfeszültség elkerülése miatt ott is emelniük kell, ahol a munkavállalók a két minimálbér között vagy az átlagbér körül keresnek. A minimálbér és a garantált bérminimum idei, csaknem 20 százalékos emelésével ugyanis sokan elvesztették korábbi bérelőnyüket.
Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke úgy látja, hogy idén is az alacsony fizetési kategóriákban keresők járhatnak a legjobban, emiatt ismét a bérek összecsúszásának veszélye fenyeget. A bérdinamikát ráadásul a munkaerőhiány is hajtja. A statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint novemberben csaknem 4,7 millióan dolgoztak Magyarországon, ezzel új foglalkoztatási csúcs született - írja a lap.
A legnagyobb szakszerveti szövetségek szerint a bérmegállapodások a nyolc százaléktól 17-18 százalékig terjedő emelést tartalmaznak. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerint az emelések miatt reális, hogy a tavalyi 4 százalék körüli szint után idén a reálbérek növekedése a 10 százalékot is meghaladja. A lap emlékeztet, nem minden hol zökkenőmentes a bérmegállapodás megkötése. Szentgotthárdon, az Opel gyárában sztrájkbizottságot kellett felállítani.
Ahol meg tudtunk állapodni az elmúlt hetekben, ott a munkáltató is belátta, hogy mindenféleképpen két számjegyű béremelkedésre van szükség, különben elveszíti a munkavállalóit
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- nyilatkozta Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke, és arra figyelmeztetett, hogy az alsó kereseti sávokban történő nagyobb emelés miatt ismét a bérek összecsúszásának veszélye fenyeget. Palkovics Imre szintén úgy látja, hogy abban a fizetési kategóriában, amelyet az idén utolért a garantált bérminimum, nem feltétlenül várható hasonló mértékű emelés, annak ellenére sem, hogy nemzetgazdasági szinten több mint 500 mil liárd forintot meghaladó adócsökkentést kaptak a cégek.
Emiatt szerinte itt még bőven lesz dolga az érdekképviseletnek, hangsúlyozva, hogy a munkavállalóknak is nyomást kell gyakorolniuk. Főleg mert a magas infláció még ezeknek az érdemi béremelkedéseknek a jelentős részét is "leharapja" - fogalmazott a munkástanácsok elnöke.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







