18 °C Budapest
A vesztükbe rohannak a magyar dolgozók: sokan beállnak a sorba, ennek csak rossz vége lehet

A vesztükbe rohannak a magyar dolgozók: sokan beállnak a sorba, ennek csak rossz vége lehet

2021. november 2. 16:47

Egyre erősebben jelenik meg a túlhajszoltság munkahelyi kutlúrája, aminek a lényege a rengeteg munka, túlórák dicsőítése, a pihenés kerülése és ennek érdemként való feltüntetése. Azonban hiába tüntetjük ezt fel úgy, mint szakmai sikert, ez bizonyítottan kiégéshez vezet.

Hiába a tömérdek cikk a munkahelyi kiégésről, a mentális zavarokról, a szorongásról, még mindig úgy tűnik, hogy vannak, akik a túlhajszoltságot trendinek, és a sikeresség ismérveként élik meg. Sokan azért vállalják túl magukat, mert úgy érzik, ez izgalmas, és státusz szimbólum is, sőt ez vezet a sikerhez.

Nagyon káros az, ha pozitívumként tüntetjük fel azt, hogy alig alszunk, felkelünk, egész nap dolgozunk, majd ismét aludni térünk, és azzal dicsekszünk, hogy alig pihentünk – mondta Anat Lechner a New York Egyetem managment docense a BBC-nek, aki kiemelte, hogy ez az új trend egyre jobban bekúszik a mindennapokba. Ha tudjuk, hogy ez ennyire káros, miért állunk be mi is a sorba?

Nem érdem, inkább veszélyes

A túlhajtottságnak, a rengeteg túlórának, valamint a munka és magánélet közötti határok elmosódásának egyik legsúlyosabb következménye a kiégés. A kiégést a World Health Organization úgy írja le, mint egy betegséget, amelyet a krónikus munkahelyi stressz és kimerültség okoz, folyamatos fáradtság követ, ami miatt kevésbé vagyunk hatékonyak a munkahelyünkön.

Korábban ez távolról sem volt ekkora probléma, és inkább azokat érintette, akik a Wall Streeten dolgoztak, azonban mára gyökeresen változott a helyzet. Olyan vállalkozókat emelünk piedesztrálra, akik alig alszanak, ráadásul senki nem gondolkodik azon, hogy esetleg csökkenteni kellene a 40 órás munkahetet, tette hozzá Lechner.

Míg a pandémia rámutatott arra, hogy mekkora a szükségessége a változásnak, valamint az egyensúly kialakításának a munka és magánélet között, jelenleg nagy a hangsúly a munkavállalók mentális egészségén is. Legalábbis ez a látszat, ugyanis még mindig nem történt radikális változás, vagy előrelépés abban, hogy az emberek ne hajszolják túl magukat. Egy korábbi kutatás kimutatta, hogy a megkérdezett több, mint 5 ezer felhasználó közül mintegy fele úgy érzi, hogy a járvány alatt fontosabbá vált számára a flexibilitás és a magánélet, mégis virágzik az a kultúra, miszerint túlórázni, agyonhajszolni magunkat a sikeresség kulcsa. Míg egyre több cég tesz lépéseket annak érdekében, hogy a dolgozóik ne túlórázzanak, és megőrizzék mentális egészségüket, a szakértők úgy látják, hogy a közeljövőben aligha fog ez változni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Máshogy is lehetünk sikeresek

Azonban a világ legsikeresebb emberei teljesen máshogy gondolkodnak arról, hogy mi a siker titka. Lapunk korábban írt a sokak által tisztelt, és a maguk területén rendkívül sikeres emberek személyes szokásairól.

A világ több milliárdosa használja az ötórás szabályt, ami viszonylag egyszerű. Minden körülmények között tanulnak vagy képzik magukat öt órát egy héten, ami munkanaponként csupán egy órát jelent. A kutatást készítő szakember arra jutott, hogy ezen elfoglalt vezetők túlnyomó többsége minden munkanapon szakít legalább egy órát arra, ami tanulásnak vagy tudatos gyakorlásnak minősül. Ezt nevezte el az író összefoglaló néven ötórás szabálynak, ami jellemzően olvasással, önreflexiós gondolkodással vagy kísérletezéssel telik.

Korunk népbetegségéről, a kiégésről a Portfolio HR Revolution 2021 konferencián is beszéltek, hiszen a kiégés nem csupán fáradtság, hanem egy mélyebb társadalmi, és természetesen szervezeti probléma.

Egy korábbi cikkünkben pedig írtunk arról, hogy nem feltétlen azok kapják meg a legzsírosabb előléptetéseket, akik folyamatosan és kőkeményen dolgoznak, ugyanis gyakran a jó pozícióhoz fontosabb az, hogy jól adjuk el magunkat, nem pedig az, hogy mindent mi csinálunk meg. Míg karrierünk elején fontos lehet, hogy sokat és keményen dolgozzunk, jelenleg az irodákban szinte mindenki jól és keményen dolgozik, így ez nem jelent akkora fölényt, ha szeretnénk előrelépni a karrierlétrán.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem