31 °C Budapest

Több százan már közmunkásnak se kellenek: fél évük sincs, hogy munkát találjanak

2021. február 16. 10:01

A kormányhivatalok levélben hívták fel a polgármesterek figyelmét nemrég arra: a jelenlegi szabályok szerint, ha valaki - legfeljebb fél éves megszakításokkal - tíz éve közfoglalkoztatott, akkor így már nem dolgozhat tovább. Az első érintettek július 26-án érhetik el a tíz éves évfordulót.

Félezren érik el július második felében a tíz éves határt, ameddig közfoglalkoztatottként dolgozhat valaki - írja a Népszava. A február 15-ei adatok szerint 91,1 ezren állnak közfoglalkoztatási jogviszonyban. 2021-ben az egy közfoglalkoztatónál eltöltött időtartam 523 fő esetében haladja meg a kilenc évet, vagyis az ő jogviszonyuk időtartama emelkedhet tíz év fölé a nyáron, ha idén is közmunkásként dolgoznak - közölte a Belügyminisztérium (BM).Törvénymódosítás nélkül nekik kell más megélhetési lehetőséget találni a nyáron.

Az önkormányzatoknak a saját nyilvántartásuk alapján tudniuk kell, ki az a helyiek közül, aki már tíz éven túl benne lenne a rendszerben, s rájuk már nem igényelhetnek közfoglalkoztatási támogatást. A belügyi tárca  nem tervez külön programot indítani a régóta foglalkoztatott közmunkások számára. Szerintük a közfoglalkoztatóknak lehetőségük van például arra, hogy saját állományba vegyék az érintett személyeket, de "a Belügyminisztérium erre nem hívhatja fel az önkormányzatokat" - fogalmaztak.

Közölték azt is, hogy a tárca nem tud a polgármesterek álláspontjával azonosulni, amely szerint akik már több mint tíz éve bent vannak a közmunkaprogramban, képtelenek a normál munkaerőpiacon elhelyezkedni, vagyis foglalkoztatásuk inkább szociális jellegű. A tíz éves "közmunkaviszonyt" elérők a BM szerint mindent megkapnak, amit más álláskeresők is. Számszerűem, ha most nagyjából 57 ezer forintot visznek haza, akkor ha megszűnik a közfoglalkoztatotti jogviszonyuk, ennek 60 százalékára számíthatnak három hónapig (kb. 34 ezer foritnt), utána a 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatásra. Viszont ha megfelelő igazolások nélkül abból is kizárják őket, akkor nulla forint, jobb esetben szociális segély. A kilátásokhoz érdemes tudni, hogy

most januárban az álláskeresők 49,4 százaléka már semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?