-1 °C Budapest

Bombaként robbant a rossz hír: ez minden SZÉP-kártyát érint

2021. január 18. 18:32

További fél évig lehet élni a megemelt SZÉP-kártya limitek és a szociális hozzájárulási (szocho) adómentesség adta lehetőséggel, viszont a cafeteria-juttatásokat januártól szakképzési hozzájárulás, júliustól pedig szocho is terheli. Szakértők összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat az első és második félévben alkalmazandó új szabályokról.

Az új év első heteiben a munkáltatók szokás szerint nyilatkoztatják munkavállalóikat cafeteria-keretük felhasználásáról, ami idén is kihívásokkal jár, hiszen újabb - igencsak vagy kevésbé kedvező - szabályoknak kell megfelelni - írja közleményében a Mazars.

Egyfelől jó hír, hogy még fél évig érvényes a megemelt SZÉP-kártya limitek és a szociális hozzájárulási adómentessége, ám épp ez az átmeneti jelleg több kérdést is felvet. Másrészt bombaként robbant a rossz hír, hogy idén a megszokott cafeteria-juttatásokat szakképzési hozzájárulás is terheli

- foglalta össze dr. H. Nagy Dániel, a Mazars adóigazgatója.

1. További fél évig megemelt SZÉP-kártya limitek

Tekintettel a koronavírus helyzetre, 2020-ban - előbb átmenetileg, majd az év végéig - megemelték a SZÉP-kártya rekreációs keretösszegét és az egyes alszámlák értékhatárát, majd a pandémia második hulláma miatt a kedvező szabályok érvényességét ismét meghosszabbították. Így 2021. január 1-je és június 30-a között a magasabb összeghatárok alapulvételével utalhat a munkáltató, és a béren kívüli juttatások utáni szociális hozzájárulási adót sem kell megfizetni.

Az új szabályok alapján 2021-ben a SZÉP-kártyára az alábbi összeghatárokat betartva béren kívüli juttatásként, azokat meghaladóan pedig egyes meghatározott juttatásként, magasabb adóteher mellett lehet feltölteni az adott időszakban.

A NAV tájékoztatása szerint a SZÉP-kártya adókötelezettségét a kifizetés pillanatában hatályos szabályok alapján kell elbírálni. Tehát 2021. június 30-ig a megemelt kereteket, míg az azt követően adott juttatásokra az alacsonyabb összeghatárokat kell alkalmazni. Íme néhány szemléltető példa a gyakorlati alkalmazásra:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • Az első félévben minden munkavállaló jogosult a megemelt értékhatár(ok)ig történő utalásra, így június 30-ig kedvező adózás mellett akár 800 ezer forint kerülhet SZÉP-kártyájára, és a második félévben (egész évben fennálló munkaviszony esetén) sem keletkezik további adókötelezettsége.
  • A II. félévben teljesített juttatásoknál figyelembe kell venni az első féléves utalásokat is. Ha a dolgozó június 30-ig kimerítette valamely II. féléves - 450 ezer forintos - limitjét, vagy többet töltöttek fel a SZÉP-kártyájára, vagy valamelyik alszámla egyedi plafonját elérték, úgy július 1-jétől béren kívüli juttatásként már nem, csak egyes meghatározott juttatásként számolható el a feltöltés.
  • Ha a munkaviszony év közben megszűnik, úgy a jogviszony utolsó napján aktuális rekreációs keretösszeget (800 ezer vagy 450 ezer forint) arányosítani kell a munkaviszony napjaira. Az arányos értékhatár felett teljesített összes SZÉP-kártya feltöltés egyes meghatározott juttatássá válik, amivel a vonatkozó adókat a kilépés hónapjában kell elszámolni - az I. félévben esedékes juttatásnál a Vmtv., a II.-ban az szja-törvény rendelkezései érvényesek (önellenőrzést nem kell beadni).

A NAV jó néhány probléma tekintetében eloszlatta a ködöt, azonban bőven maradtak nyitott kérdések is. A változó értékhatárok miatt többlet-adminisztráció keletkezhet, de gondot okozhatnak azok a kilépő dolgozók is, akik több munkáltatótól kaptak SZÉP-kártya juttatást az adóévben (utóbbi esetén a juttatott összegek összeadódnak).

2. 2021-ben szakképzési hozzájárulás a SZÉP-kártyán is

Január 1-jével úgy változott a szakképzési hozzájárulás alapja, hogy az megegyezik a szociális hozzájárulási adó alapjával. Ez annyit tesz, hogy az egyes meghatározott juttatásokat (pl. a reprezentációs kiadásokat, a csekély értékű ajándékot vagy a SZÉP-kártya összeghatárok feletti feltöltését), és a béren kívüli juttatásokat is terheli a 1,5 százalék szakképzési hozzájárulás 2021-ben.

"Az új szabályokat olvasva könnyen juthatunk arra a következtetésre, hogy 2021 első felében a szakképzési hozzájárulást sem kell megfizetni a béren kívüli juttatások után. Bár több értelmezés is lehetséges, a hivatalos álláspontból és az új szabályok szövegezéséből az vezethető le, hogy már 2021. január 1-jétől fennáll a szakképzési hozzájárulás fizetési-kötelezettség a béren kívüli juttatások után is. Véleményünk szerint az a biztonságos eljárás, ha - ezzel ellentétes hivatalos állásfoglalás vagy jogszabálymódosítás elfogadásáig - a szakképzési hozzájárulást a munkáltatók megfizetik." - tanácsolta a Mazars adóigazgatója.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 28. 19:19
Agrárszektor  |  2026. február 28. 20:17
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom