Egyes állásokra 200-szoros a túljelenkezés: kettészakad a magyar munkaerőpiac

2020. szeptember 29. 12:27

Kettészakadni látszik a magyar munkaerőpiac: bizonyos pozíciókra akár 200-szoros is lehet a túljelentkezés, míg IT-szakemberből, műszaki végzettségűekből vagy mérnökből továbbra is nagy hiány van. Megfelelő jelöltet viszont a mostani helyzetben is nehezen találnak a cégek. Ebben jelenthet hatalmas segítséget a mesterséges intelligencia, hiszen például egy HR feladatokra specializált chatbottal akár a toborzásra fordított költségek 45 százaléka is megspórolható.

Miközben a legújabb felmérések szerint a magyar cégek kétharmada (66 százaléka) teljesen befagyasztotta a munkaerő-felvételt, illetve ötödük elbocsátásokról is döntött az elmúlt időszakban, egyes pozíciók esetében inkább azzal küzdenek a cégek, hogy a tömeges jelentkezésekből hatékonyan és eredményesen szűrjék ki a legalkalmasabb jelölteket. Meglepő módon ugyanezzel a problémával küzdenek a vállalatok a hiányszakmák terén is: a megfelelő jelöltet az IT és például mérnöki területen továbbra is nehéz megtalálni.

Az AI segít kiszűrni a csiszolt és csiszolatlan gyémántokat

Egy friss felmérés szerint cégvezetés, a vendéglátó- és építőipar, a humán erőforrás és a marketing érezte meg leginkább a koronavírus hatásait az álláslehetőségek tekintetében, ezeken a területeken nagyot csökkent a nyitott pozíciók száma és akár 200-szoros túljelentkezés is kialakulhat egy-egy állásajánlat esetében.

Az IT, a gyártás/termelés és a műszaki/mérnöki területeken pedig több tíz százalékkal nőtt a betölthető munkakörök száma 2019 ugyanezen időszakához viszonyítva. A magyar munkaerőpiac tehát sok pozíció esetében kínálat-vezéreltté vált és a túljelentkezés bizonyos szakterületek esetében nagy kihívást jelent a toborzással foglalkozó kollégáknak.

A jelenlegi helyzet nem a minőségi munkaerő hatékony és gyors kiszűrésének, illetve kiválasztásának kedvez, főleg ha több pozíciót kell egyszerre betölteni. A túljelentkezés több oldalról is próba elé állítja a HR-szakembereket: a vezetők gyorsan munkába szeretnék állítani a lehető legjobb jelölteket, a pályázók pedig elvárják a gyors kommunikációt, a folyamatos visszajelzéseket, a profi és transzparens felvételi folyamatot. A mesterséges intelligencia-alapú technológiákkal ezt könnyen teljesíthetik a toborzási szakemberek, ráadásul egy abszolút cégre szabott funkciókkal ellátott chatbot akár a toborzásra fordított erőforrások 45 százalékát megspórolhatja, mely egy közepes méretű vállalat esetében évi több millió forintot is jelenthet

- mondja Baltay Kristóf, a ChatBoss Team ügyvezetője.

Szektorfüggetlen szupersztár a belső kommunikáció

Miközben a ChatBoss Team legutóbbi nagy dobása, a Chat Norris névre hallgató AI-megoldás a megkezdett beszélgetések 32 százalékát valós kiválasztási folyamatokra fordítja, soha nem látott igény mutatkozik a cégen belüli információáramlást és a munkavállalói élményt támogató chatbotokra is. A távoli munkavégzés által szétszakított vállalati kollektívák összetartásában kulcsszerepet játszik a napi szintű tájékoztatás és a folyamatos, kétoldalú kommunikáció lehetősége.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A járványhelyzetben ráadásul óriási előnyt jelent, ha a HR-esek nem a munkatársaktól érkező hívások kezelésével töltik a napjukat, hanem egy 0-24-ben elérhető, fáradhatatlan chatbotra bízzák a sablonkérdések megválaszolását. Érdekes módon éppen ez a "mesterséges" segítség lehet a leghatékonyabb eszköz a fluktuáció és a motivációvesztés ellen - a győri Audinak fejlesztett Chatelka például 13 000 irodai és kékgalléros kollégával kommunikál naponta, aminek jól érezhető hatása van az általános munkavállalói közérzetre.

Poszt-COVID világ: csak előre lehet menekülni

A mesterséges intelligenciát alkalmazó fejlesztések tehát a legtöbb, munkaerő menedzsmenthez kapcsolódó kihívásra választ adhatnak, és úgy tűnik, egyre több cég ismeri fel, hogy most érdemes befektetni a kormányzati szinten is támogatott területbe. A Deloitte által megkérdezett vállalatok 70 százaléka már most is használ AI-alapú megoldásokat, 60 százalékuk pedig elsősorban a humánerő hatékonyságát növelő technológiák bevezetésére törekszik - vagyis a döntéshozók továbbra is úgy látják, hogy nem a mesterséges intelligencia uralma, hanem a gépi eszközök és az emberek partnersége fogja dominálni a COVID után elkövetkező új világot.

A közeli jövőben valószínűleg az lesz a cél, hogy a gépi intelligencia és a humán munkaerő egymást tökéletesen kiegészítve, a másik hiányosságait pótolva nyújtsanak kiváló teljesítményt. Ez is mutatja viszont, hogy továbbra is az egyedi, üzleti célokhoz szabott megoldásokat keresik majd a cégek, illetve olyan fejlesztésekre lesz igény, melyek ezt a partnerséget a lehető legjobban kiaknázzák. Mi is folyamatosan kutatjuk, milyen új funkciók beépítésével érhetnek el még jobb eredményeket chatbotjaink, ehhez pedig behatóan kell ismernünk a toborzók aktuális nehézségeit és problémáit. Éppen ezért kikértük a hazai HR-szakemberek véleményét a további piaci szereplőkkel közösen megvalósítottuk Recruiter Moodmap 2.0 felmérésünkhöz, mellyel többek között az a célunk, hogy megtudjuk, mennyire nyitottak a toborzás területén dolgozók a munkájukat segítő technológiai megoldásokra

- teszi hozzá Baltay Kristóf.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.12.03 14:08
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól...
legacykft  |  2025.11.25 17:46
Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 7. vasárnap
Ambrus
49. hét
December 7.
Advent (2.)
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?