Korona-válság: ennyien igényelték eddig a bértámogatást

MTI
2020. május 1. 09:33

Mostanáig több mint félezer vállalkozás és mintegy ötezer munkavállaló kérvényezte közösen a Gazdaságvédelmi akciótervben elindított általános bértámogatást - nyilatkozta Bodó Sándor.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a program könnyítéseivel még szélesebb kör számára vált elérhetővé a támogatás, ennek nyomán az elmúlt napokban megugrott az érdeklődők száma. A csökkentett munkaidejű foglalkoztatást így egyre többen veszik igénybe a munkahelyek megőrzése érdekében. A kutatás-fejlesztési és innovációs szakemberek megtartását szolgáló célzott programmal együtt eddig 800 vállalkozás 8000 munkavállalója számára biztosíthatnak védelmet a bértámogatások - tette hozzá.

A munkahelyvédelmi bértámogatási program esetén egyelőre a kis- és középvállalkozások a legaktívabbak, de már nagyvállalatok is jelezték érdeklődésüket a támogatás iránt. Az igénylések elbírálását a kormányhivatalok a lehető leggyorsabban elvégzik, így akik áprilisban benyújtották kérelmüket, akár már májusban kaphatnak támogatást - hangsúlyozta Bodó Sándor. A programra április 29-től új, egyszerűen kitölthető formanyomtatványokkal lehet jelentkezni, a dokumentáció a munka.hu oldalon található meg, a kérvényeket a veszélyhelyzet lejártát követő egy hónapon belül lehet benyújtani - mondta.

A munkahelyvédelmi bértámogatást a szakmai szervezetek, kamarák kérésének megfelelően még szélesebb kör számára megnyitottuk, a feltételeken érdemben könnyítettünk, hogy minél többen élhessenek vele. A módosítás értelmében azok a munkavállalók, akiknek a részmunkaideje 50 százalék alá csökken, havonta és egyénenként akár 100 ezer forintot meghaladó támogatásban is részesülhetnek

- tette hozzá Bodó Sándor.

Szólt még arról, hogy a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) területen dolgozók támogatása is népszerű a cégek körében, eddig közel 300 vállalkozás nyújtott be igényt mintegy 3 ezer munkavállalója után. A program célja, hogy a KFI munkahelyeken dolgozók munkahelye biztosított legyen, hiszen a kutatók, fejlesztők munkája elengedhetetlen a magyar gazdaság újraindításához - hangsúlyozta az államtitkár.

A támogatásra a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy a veszélyhelyzet megszűnését követő egy hónapon belül lehet jelentkezni a Cégkapun keresztül. A támogatás összege egyénenként és havonta nem lehet magasabb 318 ezer forintnál.
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 8. 21:00