Kifakadtak a bolti dolgozók: brutális a tempó, képtelenség feltölteni az üzleteket

2020. március 19. 09:15 2 perc

A magyar kereskedelmi láncoknál két, háromszoros is lehet a formalom növekedés mostanság. Ez azonban kimerülésig hajszolja a bolti dolgozókat, akik nemhogy csak a sorokat nem győzik tölteni, ők találkoznak a legtöbb emberrel is - írja a G7.

Addig kétszeres volt a forgalom, azóta háromszoros

- mondta egy bolti dolgozó a lapnak, utalva arra, hogy az iskolabezárások után tömegével özönlöttek a vásárlók a boltokba. A portál megszólaló szerint egyes diszkontoknál az aznapra tervezett bevétel már délelőtt közepére megvolt. A legkeresettebb termékek a következők voltak:

  • liszt,
  • olaj, 
  • cukor,
  • élesztő.

Ez utóbbi egyébként hiánycikk lett nagyjából mára, az első dömping óta nem igen lehet kapni. A bolti alkalmazottak arról is beszámoltak, hogy a rizst és a tésztát is viszik mint a cukrot, az a mennyiség amit kipakolnak egy nap, és kitart általában 3-4 napig, azt most egy nap alatt elviszik a vásárlók. 

Hipermarketben dolgozó kollégák arról számoltak be, hogy reggel teljesen lefosztva találják a sorokat, amiket gyakorlatilag képtelenség 1 óra rendesen feltölteni, ezért ahogy tudják, szórják ki az árut. Sőt a portál beszámolt olyan esetről is, hogy még irodai dolgozók is lemennek az áruházba pakolni vagy kosarakat visszavinni. Ők ugyanis át lettek csoportosítva. 

A bolti dolgozók arról is beszámoltak, hogy bár a törzsvásárlók igyekeznek empatikusak lenni, a vásárlók többsége azonban feszültebb és kevésbé toleráns a megszokottnál. Rendszeresen a boltosokon kérik számon, ha hiányzik egy termék, és sokan nem értik meg, miért ilyen hiányos a kínálat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?