A magyar cégek többsége nem bízik meg a munkavállalókban

MTI
2019. november 17. 09:10

A munkaadók akkor tudják sikeresen bevezetni a távmunkát vagy a rugalmas munkaidőt a munkatársak számára, ha megtalálják azokat az informatikai vagy más egyéb megoldásokat, amelyek segítségével objektívan mérhető a dolgozók teljesítménye.

Bár a rugalmas munkarend és a távmunka a jövő, sőt már a jelen foglalkoztatási formája is, nem szabad figyelmen kívül hagyni számtalan előnye mellett a kockázatait sem - hívja fel a figyelmet Forgács Tamás, Magyar Távmunka Szövetség elnöke.

Példaként említette, az adatbiztonság kérdését, hiszen egy adott munkahelyen megoldott a számítógépek védelme, de mindez az otthoni munkavégzésnél már nem minden esetben garantált. Megjegyezte azt is, hogy a dolgozók teljesítményének megfelelő mérése nélkül a munkaadónak akár azzal is számolnia kell, hogy a munkavállaló nem végzi el feladatát.

A közlemény idézi Paulovics Éva, a Jobsgarden munkaerő-közvetítő ügyvezetőjét, aki elmondta: legfrissebb országos felmérésükben 450 munkavállaló és 200 munkaadó véleményét kérdezték meg a rugalmas munkavégzésről. A vizsgálatból kiderült, hogy 

a fiatalok, de akár az idősebb generáció is keresi azokat a munkahelyeket, ahol lehetőség van irodán kívüli munkavégzésre, ami nagyobb rugalmasságot biztosít számukra azáltal, hogy ők maguk oszthatják be a munkaidejüket.

Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a távmunka szélesebb körű elterjedését és dinamikusabb bővülését a bizalmatlanság és előítéletek akadályozzák Magyarországon. Azoknak a cégeknek a 70 százaléka például, ahol most sincs lehetőség a távmunkára, nem is tervezik annak bevezetését. A Jobsgarden szerint ennek elsődleges oka, hogy az adott vállalatoknál nem bíznak a munkatársakban, aggódnak a vezetői kontroll elveszítésétől: tudni akarják ki, mikor, mit csinál, mennyit van egy nap a gép előtt, valóban dolgozik-e, amikor nem látják.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.30 18:35
Válaszolj magadnak őszintén! – Tudod, hogyan kellene reagálnod egy helyzetben, mégsem azt teszed? –...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?