Változnak a pedagógusbérek: többlettámogatásra számíthat, aki ilyen iskolában tanít

MTI
2019. november 5. 19:30 2 perc

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) továbbra is nyitott az egyeztetésekre a szakképzés fejlesztése érdekében. Az Országgyűlés elé benyújtott törvénytervezet szerint 2020 júliusától átlagosan 30 százalékos béremelés várható a szakképzésben dolgozó pedagógusoknál, amelyre a kormány évi 35 milliárd forint többlettámogatást biztosít. A tervekről a minisztérium a napokban is tárgyalt a legnagyobb pedagógusszakmai érdekképviseletekkel, a Pedagógusok Szakszervezetével és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével.

Ha az Országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot, akkor osztrák mintára jobb és gyakorlatiasabb lesz a szakképzés, emelkedik a szakképzésben dolgozó pedagógusok és oktatók bére, ösztöndíjakat kapnak a szakképzésben tanulók. A javaslat célja, hogy a munkaerőpiacon értékes tudással bíró, egyre jobban képzett, felkészült fiatalok álljanak a hazai vállalkozások rendelkezésére. Így a javaslat hozzájárul a foglalkoztatás, különösen a fiatalok foglalkoztatásának további bővítéséhez. 

A 2020/2021-es tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola.

A pedagógusokat érintően a legfontosabb változás, hogy jelentősen emelkedik a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére, amelyhez a költségvetés éves szinten 35 milliárd forintot biztosít. A szakképzésben tanító több mint 32 ezer pedagógus bére 2020 júliusától átlagosan 30 százalékkal emelkedik. A differenciáltan megállapított bérek a legjobban teljesítő, elsősorban szakmai tárgyakat tanító pedagógusok esetében ennél nagyobb mértékben is emelkedhetnek. Például egy egyetemi diplomával és 10 év szakmai gyakorlattal rendelkező, pedagógus II. besorolású szakmai tanár illetménye 

bruttó 300 ezer forint helyett jövőben akár a bruttó 400 ezer forintot is meghaladhatja.

A szakképző intézményekben oktató tanárok már nem a merev bértáblához kötött köznevelési törvény, hanem a Munka törvénykönyvének hatálya alá tartoznak majd. Ez teszi lehetővé a nagyobb béremelést, a teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer megteremtését. A törvénytervezet garantálja, hogy senki nem fog rosszabbul járni. A tanárok megtarthatják a pedagógusi pályával együtt járó kedvezményeket is.

A tárca képviselői a pedagógus érdekképviseletekkel folytatott egyeztetéseken hangsúlyozták, a törvénytervezetben javasolt keretszabályozás részleteit a parlamenti elfogadás után rendeleti szintű előírások bontják majd ki. A minisztérium ezek kidolgozásában, véglegesítésében számít az ágazati érdekképviseletek szakmai ismereteire, jobbító szándékára.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?