14 °C Budapest

Tombol a hőség, veszélyben a magyar melósok: ez mindenkinek jár a melegben

MTI
2019. augusztus 10. 21:00

A munkaadóknak a hőségriasztás idején kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a dolgozók, főként a tűző napon fizikai munkát végzők egészségének megőrzésére, így többek között figyelniük kell a rendszeres pihenőidő beiktatására, illetve gondoskodniuk kell az ivóvíz ellátásról - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) munkavédelmi főosztálya a tárca honlapján szombaton.

A közlemény szerint a hőségben a dolgozóknak megfelelő hőmérsékletű, 14-16 Celsius fokos ivóvizet kell biztosítani a higiénés követelmények betartásával. A rendszeres pihenőidő beiktatását, valamint a munkavállalók cseréjét, hogy az egyes dolgozók csak kevés időt töltsenek a tűző napon, munkaszervezéssel kell biztosítani. Ezen felül a főosztály azt javasolta, hogy a napsugárzás szempontjából kritikusnak tekinthető napszakban - 11-15 óra között - lehetőség szerint hűvösebb, árnyékos munkahelyen folytatódjon a munkavégzés.

Kiemelték, hogy a munkaidőkeretben - például 12 órás beosztásban - dolgozó munkavállalók a hőségriasztás időszakában nagy megterhelésnek lehetnek kitéve, amennyiben egymást követő napokon kell dolgozniuk és az éjszakai meleg miatt szervezetük nem tud megfelelően regenerálódni. Bár konkrét jogszabályi előírás nincs a munkaidőkeretben dolgozó munkavállalók esetében - hőségriasztás idején - a munkaszervezési intézkedésekre, a munkavédelmi hatóság tapasztalatai és a korábbi években előfordult munkavállalói panaszok miatt a munka-pihenési rend átütemezését, illetve gyakoribb és hosszabb pihenőidők beiktatását javasolják a hőségriasztás idejére - közölték.

Felhívták a figyelmet: zárt munkahelyeken ellenőrizni kell az alkalmazott légtechnikai berendezéseket, klímaberendezéseket és gondoskodni kell ezek rendszeres műszaki karbantartásáról, tisztításáról, fertőtlenítéséről.

A munkavédelmi oktatásnál mindezeken felül arra is fel kell készíteni a dolgozókat, hogy felismerjék és kezelni tudják a hőség okozta túlzott igénybevétel és a hőguta tüneteit, valamint fontos, hogy mindig legyen mobiltelefon a munkaterületen, ha segítséget kell hívni - áll a közleményben.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?