A makói üzemben gyártástechnológus, ipari villanyszerelő, valamint gépészeti és villamosipari felügyelő munkakörökbe várják a jelentkezőket.
A januárban bejelentett bérfejlesztésen túl április 1-től újabb jelentős béremelést hajtott végre az Auchan Retail Magyarország - közölte a cég. Az 1150 vezető és beosztott munkavállalót érintő, átlagosan 9 százalékos bérnövekedéssel 2 milliárd forintra nő az áruházlánc új javadalmazási rendszerébe 2019 folyamán befektetett összeg.
Az év eleji béremelést követően 2019 tavaszán több mint ezer munkavállaló bére újra emelkedik az Auchan Retail Magyarországnál - közölte a vállalat. A most bejelentett fizetésemelés sokak esetében előléptetéssel is járt, mellyel áruházi és irodai munkatársak, valamint vezetők szakmai teljesítményét egyaránt elismerték. Az átlagosan 9 százalékos, összességében a 325 millió forintot elérő mostani béremelés a munkavállalók 16 százalékát érinti, és az év elején bejelentett 1,7 milliárd forintos bérfejlesztést 2 milliárd forintra egészíti ki.
Ebben az évben a béren kívüli juttatások körét is bővítette az áruházlánc, így 2019. január 1-től minden teljes munkaidős Auchan-munkavállaló éves szinten bruttó 91 ezer forint béren kívüli juttatásban részesül, ami átfogó élet- és balesetbiztosítással, egészségügyi szolgáltatásokkal, így például rendszeres szűrővizsgálatokkal, valamint 5 százalékos vásárlói kedvezménnyel egészül ki. A hazai kiskereskedelmi szektorban egyedülálló módon a vállalat részvényesi programot is kínál minden munkavállalójának, amely további bérkiegészítést tesz lehetővé a gazdasági eredmények függvényében.
Az Auchan humánerőforrás politikájának célja, hogy hosszú távon stabil hátteret biztosítson a munkatársainak, ezért az anyagi elismerés mellett 2019. nyarán elégedettségi felmérést végez dolgozói körében. A vállalatról és a vezetőkről szóló anonim véleménynyilvánítás kiértékelését követően áruházakra bontott, valamint vállalati szintű fejlesztési programokat indítanak a tapasztalatok beépítésére.
Drámaian nyílik a bérolló Magyarországon: súlyos, mennyi pénzért robotolnak a legszegényebb dolgozók
Miközben Budapesten közel 600 ezer forint az átlagos nettó fizetés, több megyében alig haladja meg a 360 ezret, és egyes ágazatokban még a 200 ezret...
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








