11 °C Budapest

Jól hoznak a haknik: milliókat kaszálhat 2018-ban Pápai Joci

2018. január 4. 16:30

A Magyarországon jelenleg sztárként kezelt énekesek között bizony jócskán akadnak olyanok, akiknek nem mindig volt fenékig tejföl az életük. Most éppen Pápai Joci beszélt arról, hogy volt idő, amikor minden munkát elvállalt csak azért, hogy eltartsa a családját. Manapság azonban már milliókat zsebelhet be az énekléssel.

Elvállaltam minden munkát, hogy eltartsam a családomat, viszont mindenre alkalmatlannak bizonyultam. Egy villanykörtét sem tudok kicserélni, és most nem túlzok

- mondta el Pápai Joci a Hot magazinnak.

Az énekes azt is hozzátette, hogy sajnos nagyon keveset tud a családjával lenni, hiszen manapság rengeteget dolgozik.

2017-ben saját bevallása szerint mindössze négy szabadnapja volt, és nem egyszer dolgozott napi 18 órákat.

A sok munka azonban úgy látszik meghozta a gyümölcsét, mert az ex megasztáros mára családfenntartóként, énekesi fizetéséből tartja el családját. Az áttörést egyébként Pápai szerint az Origo című dal hozta el számára, ami nemzetközi viszonylatban is ismertté vált az Eurovízió kapcsán.

Pápai Joci 2018-ban sem fog unatkozni, ugyanis már elkezdődött a 12 állomásos turnéja. Korábban a Pénzcentrum egyébként utána járt annak, hogy mennyibe kerül a hazai sztárokat elhívni egy-egy magánfellépésre, ezek alapján:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • Tóth Gabi 370 ezer forint + áfáért vállal el egy 30 perces fellépést Budapesten,
  • Radics Gigi 50 perces fellépése 500 ezer forint + áfába kerül szintén fővárosban,
  • egy 60 perces Vastag Csaba fellépésért 390 ezer+áfát kell fizetnünk, a budapesti kiszállás 14 ezer forint + áfába kerül, ha pedig vidékre szeretnénk elhívni, akkor kilométerenként 140 forint+áfát kell kicsngetni,
    Kis Grófot  280 ezer forint + áfáért csodálhatjuk 35 percig,
  • Oláh Gergőért pedig 240 ezer forint + áfát kell fizetni.

Az adatokból kiindulva tehát könnyen elképzelhető, hogy a manapság szárnyaló Pápai simán százezreket tesz zsebre egy-egy fellépése utána. Így a jelenlegi 12 állomásos turné akár milliókat is hozhat a konyhára, ami nem csoda, hogy boldoggá teszi őt és családját is a sok nélkülözéssel töltött év után.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem