34 °C Budapest

Mi lesz így a betegekkel? Több száz háziorvosi praxis szűnhet meg

2017. augusztus 29. 09:02

A területi kötelezettség nélküli háziorvoslás huszonöt éve létezik, és ebben az alapellátási formában csaknem kétszázezer embert látnak el az orvosok, miközben feleannyit kapnak, mint a kollégáik. Sokan inkább feladják a praxist, így tesz Józsa Terézia is.

A területi kötelezettség nélküli háziorvoslás huszonöt éve létezik, és ebben az alapellátási formában csaknem kétszázezer embert látnak el az orvosok, miközben feleannyit kapnak, mint a kollégáik. Az ő rendelőikben azokat is fogadják, akiknek azért nincs területi háziorvosuk, mert albérletben élnek, nem tudnak lakóhelyükre bejelentkezni, vagy túlterheltség miatt kiszorulnak a területi ellátók praxisából.

Józsa Terézia 1500 beteget kezel területi kötelezettség nélküli háziorvosként, de a Népszavának azt mondta, feladja, finanszírozás hiányában a praxis felszámolása mellett döntött - írja a Népszava. A nő a lapnak elmondta, a betegei után a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől havi 720 ezer forintot kap, ebből kellene a praxis valamennyi kiadását állni, a bérleti díjtól kezdve a rezsi- és működtetési költségeken át az asszisztensek béréig. Bár kezdetben úgy tűnt, hogy a kormány emeli a körzet nélküli háziorvosok támogatását, mára minden minden kommunikációt berekesztett az ügyben.

Hogy mi lesz a betegeivel? A NEAK-tól azt a választ kapta, senki nem marad orvos nélkül, hiszen mindenki tartozik valamelyik körzetbe, ahol az ellátását nem tagadhatják meg. 

Jelenleg több száz területi kötelezettség nélküli háziorvos dolgozik országszerte, félő, hogy a mostoha állapotok miatt egyre többen követik majd Józsa Terézia példáját.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.08.26 10:40
A színtévesztés sokáig észrevétlen maradhat, és előfordul, hogy csak egy pálya- vagy foglalkozás-egé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 31. hétfő
Erika, Bella
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 31. 11:29