Most azok kaphatnak értesítőt, akiknek ötezer forintnál több tartozásuk vagy ezer forintnál több túlfizetésük van, és idén még nem kaptak késedelmi pótlékról szóló tájékoztatást.
Nehéz évek állnak Takáts Tamás mögött, de szerencsére ez már csak a múlt. Ma már ismét rengeteg fellépése van, és túlvan az adósságain is.
Nem titkolta Takáts Tamás, hogy évekig súlyos anyagi problémái voltak. Óriási közüzemi tartozást halmozott fel, a közös költséget sem tudta fizetni, és csak alig járt fellépni. Anyagi megfontolásból 2012-ben vidékre költözött anyósa lakásába, már azonban sikerült talpra állnia.
- mondta a Blikknek Takáts Tamás.
- tette hozzá a Karthago frontembere.
A közüzemi tartozás a hírességek körében sem ismeretlen, korábban Bereczki Zoltán mesélt arról, hogyan sakkozott a sárgacsekkekkel, amikor indította a vállalkozását. Nemrég pedig a március végén megválasztott Nemzet Színésze, Csomós Mari mondta, hogy a díj mellé járó juttatás abban is segít majd neki, hogy be tudja fizetni a számláit.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A sárgacsekkek befizetése nagyon sok magyarnak okoz nehézséget még napjainkban is. Több mint egymillió fogyasztónak volt áramszámla-tartozása a tavalyi év végén, közülük 296 ezer háztartás pedig már egy éven túli díjtartozással is rendelkezett. Emiatt 21 404 lakossági fogyasztónál ki is kapcsolták az áramot. Az összes tartozás, több mint 26 milliárd forint.
A gázszámlák fizetése szintén nagy gondot jelent a lakosságnak: tavaly decemberben 434 ezer fogyasztónak volt elmaradása, 36 ezren pedig már több mint egy éve nem fizettek gázszámlát. A tartozások miatt 71 417 lakossági fogyasztónál kapcsolták ki az áramot. A teljes tartozás összesen 24 milliárd forint. A távhődíjtartozás összesen 12 milliárd forint, 166 ezer fogyasztónak volt elmaradása, és 6410 háztartásban ki is kapcsolták a szolgáltatást.
-
Letarolták az európai kiskereskedelmet: már minden második megvásárolt termék ebbe a kategóriába tartozik
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







