33 °C Budapest

Már idén be kell íratni a gyermekemet az óvodába?

2017. március 13. 13:33

Hamarosan kezdődik a beiratkozás az óvodába: akiknek gyermeke 2017. augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét a legalább napi 4 órában óvodai foglalkozáson köteles részt venni, de csak szeptember 1-től. Ha a kisgyermek 2014. augusztus 31. után született, akkor csak 2018. szeptember 1-jétől kell óvodába járnia.

A gyermek nevelése elsősorban a család joga és kötelessége, s ebben az óvodák kiegészítő, esetenként hátránycsökkentő szerepet töltenek be - írja közleményében a Magyar Szülők Országos Egyesülete (MSZOE).

Ezért a jegyző a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az

5. életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól.

Ha a szülő úgy dönt, hogy csak napi 4 órában kívánja igénybe venni az óvodai ellátást, akkor írásbeli kérelem formájában kell bejelenteni a törvényben előírt időkedvezmény igénybevételét.

Ha a kisgyermek nem éri el az óvodába járáshoz szükséges fejlettségi szintet (pl. nem szobatiszta), akkor 4 éves koráig a bölcsődében maradhat. Az óvodapedagógus és a dajka nem köteles tisztába tenni a gyereket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az óvoda fenntartója köteles diétás étkeztetést biztosítani a rászoruló gyermekek számára, ha megfelelő szakorvosi igazolással rendelkeznek.

Az óvoda ingyenes köznevelési közszolgáltatás. nem kell fizetni érte

- emeli az MSZOE.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?