A tartalombővítés mögött a felhasználói bázis további növelésének szándéka állhat. A vállalat legfrissebb adatai szerint a napi aktív felhasználók száma elérte az 52,7 milliót.
Az elmúlt években diplomamentésre jelentkező több mint 10 200 fő mindössze felének lett meg a nyelvvizsgája - írja a programért felelős Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. adataira hivatkozva a Magyar Nemzet.
A lap szerint eddig 5152 komplex nyelvvizsgát igazoló dokumentumról tudni, a résztvevők viszont még idén december 31-ig elküldhetik bizonyítványaikat.
Az OFA tájékoztatása szerint eddig 126 diák nem teljesítette a támogatási szerződésben vállaltakat, ők közel 11,8 millió forint értékben fizették vissza a képzési díjat. A visszafizetésre kötelezettek közül - kérésükre - hét ember számára biztosítottak részletfizetési lehetőséget.
Mint az OFA közölte, a diplomamentő programban 2014-2015-ben folyamatosan indultak képzések, ezekre eddig 2,4 milliárd forint közpénzt fordítottak. Ám ez még nem a teljes költség, ugyanis az idén záruló képzések elszámolása még folyamatban van.
A diplomamentés képzéseire a legtöbben Budapesten, Pest megyében és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jelentkeztek - olvasható a lapban.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








